Magdolna negyedi Lakossági Bűnmegelőzési Tanács beszámolója

I.

A Magdolna negyed közbiztonsági és köztisztasági helyzete és a 2011-es Bűnmegelőzési program lakossági nézőpontból

Írta: Feitch Rezsőné, Németh Judit és Frank Sándor

1. A Magdolna negyed bemutatása

Budapest VIII. kerületében, Józsefvárosban tizenegy negyed van, amelyek közül a középen elhelyezkedőt Magdolna Negyednek nevezzük. A negyedek létrehozásának célja az volt, hogy a sokféle sajátosságú kerületi térségek egymástól való elkülönítésével tervezhetőbb legyen egy-egy negyed megújítása, rehabilitációja.

A Magdolna negyedhez a Népszínház-Fiumei-Baross-Koszorú-Nagyfuvaros utcák által határolt térség tartozik. Négy tér tartozik a negyedhez, amelyek közül a Mátyás teret többen is a negyed központjának tekintik, annak ellenére, hogy a negyed szélén van, és nyugati határoló házai már a Csarnok negyed részei. Ide tartozik a Kálvária tér is, amelyen a negyed osztozik az Orczy negyeddel. A Teleki tér nagyobbik fele is inkább a Népszínház negyedhez tartozik, míg a Teleki téri piac szervesen illeszkedik a Magdolna negyedhez. Határos a negyed még az Orczy térrel is, de amíg a Remiz megújítandó területe nem válik a negyed szerves részévé, addig inkább elválasztja tőle, mint összeköti. A negyed belső utcái a Dobozi, Lujza, Karácsony Sándor, Dankó, Kisfuvaros, Homok, Szerdahelyi, Szigetvári és a névadó Magdolna utcák. Ez utóbbi kinyúlik a negyedből, egy szakasza már a Csarnok negyed része.

Mivel a negyedek területének mérete és lakosságszáma alapján egymással összemérhető negyedeket kívántak létrehozni, ezért helyenként elég életszerűtlen az elhatárolás. A Magdolna negyed sajátosságai alapján alig különböztethető meg az északra szomszédos Népszínház negyedtől, és a belváros felé szomszédos Csarnok negyedtől való elválasztásra ugyanez érvényes. Hasonlóságok közé sorolható: a lepusztult bér- és társasházak, a foghíjtelkek, a lakosság jelentős részének alacsony iskolázottsága, szegénysége, a nagy létszámú roma kisebbség, az egyéb kisebbségek növekvő aránya és sokszínűsége, a rossz közbiztonsági-köztisztasági helyzet, és nem utolsósorban a főváros hajléktalan-ellátásának jelentős részét kitevő, itt zsúfolódó hajléktalan ellátó intézmények, az ebből adódóan itt tartózkodó hajléktalan. Nem véletlen, hogy e térséget sokan nevezik gettónak, egyesek „kis Harlem”-nek, vagy ferencvárosi mintára „dzsumbuj”-nak.

Mivel a negyed nem egy hosszan elhúzódó, természetes, organikus fejlődés következtében kezdett elkülönülni a szomszédjaitól, különválni saját egyéni jellemzői, lakosainak összetétele, életmódja, gazdasági, ipari, építészeti, történelmi fejlődése, vagy egyéb tényezők révén, ezért kérdés volt, hogy ez a felülről való szétválasztás átmegy-e a köztudatba, kialakul-e a „Magdolna negyedi” tudat, öntudat. Ennek a másoktól megkülönböztető tudatnak, ismeretnek kifejlődésében sokat segítettek az elmúlt években lezajló Magdolna Negyed I és II programok, de a tervezett, és a meg nem valósuló MNP III is. E közismert város-rehabilitációs programok nem tehettek csodát. Eleve hosszú távra tervezték őket, de a brüsszeli követelmények, a helyi bürokrácia kötöttségei miatt mára jelentős csúszásban vannak az eredetileg tervezetthez képest, és nem is valósulhatott meg bennük és általuk minden terv. De mostanra elmondható, hogy elsősorban általuk a „Magdolna negyed” mint fogalom eléggé elterjedt, használják a negyedbeliek, a kerületben élők, és a negyeden, kerületen azon kívüli tájékozottabb rétegek is. Még mindig kérdéses azonban, hogy maga a negyed, vagy csak a határai változatlan formában megmaradnak-e a távoli jövőben is. Bonyolította a helyzetet a 2010-ben létrehozott új választókerületi rendszer, mert itt a kerület közepén még kevésbé tudja figyelembe venni akár a történelmileg kialakult térségeket, akár a közelmúltban létrehozott negyedeket sem. Jellemző példa erre, hogy negyednek nincs saját választókerülete, így saját természetes képviselete sem az önkormányzatban. A területén levő 5 választókerület mindegyike vagy átnyúlik egy szomszédos negyedbe, vagy inkább onnét nyúlik át a Magdolnába, de egyik sem „csak a negyedé”. Minderre érthető magyarázat, hogy a kerület közepén van a negyed, és a széleken levő természetesebb, azonos méretű egységek kijelölése után középre nyúlnak be azok a határok, amelyek a Magdolna negyedet „feldarabolják”.

Mivel beszámolók a negyed bűnmegelőzési lehetőségeit lakossági nézőpontból boncolgatja, ezért már itt fel kell tenni a kérdést, hogy van-e annak jelentősége, hogy hogyan viszonyul saját negyedéhez a helyi lakosság. Véleményünk szerint van, mégpedig döntő jelentőségű. Nagyon nem mindegy hogy a helyiek hogyan tekintenek magukra, negyedükre, lehetőségeikre. Minél inkább otthon érzik magukat, minél inkább a térség gazdáinak tekintik magukat, minél inkább látják értelmét a negyedbeli folyamatok befolyásolására, kontrollálására, annál inkább várható, hogy környezetük javításához, jobbá tételéhez mozgósítják saját erőforrásaikat is.

2. Szociális város-rehabilitáció - alulnézetből

Érdemes kicsit közelebbről megvizsgálni az említett MNP programokat, a szociális város-rehabilitáció programját, hiszen azok legalább felszínes ismerete nélkül jóval nehezebb megérteni a helyi lakosság viszonyulásait, mozgásait.

A Magdolna Negyed programot nem sokkal a Corvin-Szigony projekt után indították. Ez utóbbi egy hagyományos rehabilitációs program, amely során a lepusztult épületeket lebontják, és helyüket modern épületekkel népesítik be. A Corvin sétány komoly európai támogatást kapott, mint elismert nagy „belváros-kiterjesztő” program. A program része lett, hogy a bontások miatt a területről elköltöztetendő lakosság a kerület más részein kap a korábbinál jobb állapotban lévő lakást - már ha nem ragaszkodnak ahhoz, hogy inkább fizessék őket ki, hogy elköltözhessenek más térségbe. Így kerültek többen is a kerület más részeiből a Magdolna negyedben épült szociális bérlakásokba. Beindult közben a Magdolna negyed rehabilitációja is, amely legfontosabb részei egy közösségi ház építése és programokkal való megtöltése, a Mátyás tér és két bekötő utca felújítása, bérlakások (később néhány társasház homlokzatának) felújítása, törekvés a helyi közösségi élet (lakosság, civil szervezetek) beindítására, erősítésére, és a Szomszédsági Rendőr program. Ezek mind óriási összegeket a negyedbe invesztáló programok, amelyek sokat javítottak a negyedbeli körülményeken. Ezek a sikerek sokféleképpen voltak kommunikálva a szakma, a politika, a nyilvánosság felé, de egyoldalúan. Eddig ugyanis nem született olyan komolyabb tanulmány, amely bemutatná azt a sajnálatos tényt, hogy a lakosság jelentős része nem a helyén értékeli ezeket a programokat, vagy azok egy részét. Ellenségesen viszonyul hozzájuk, nem tekinti őket magáénak, és úgy érzi, hogy az elmúlt évtizedekhez hasonlóan most sem számít a véleményük, a fejük felett születnek a döntések, és menet közben sincs értelme módosításokat kezdeni, mert nincs rá fogékonyság a döntéshozók részéről.

Így erősen jelen van az a lakossági vélemény is, hogy a szociális város-rehabilitációt inkább gettóépítésnek kell tekinteni. Ennek tipikus példája, hogy a nem roma lakosságból állandóan visszahallani ezt a véleményt: „nem megyek a Mátyás térre, mert az a romáké”. Így tekintik az elkészült közösségi házat, a „Kesztyűgyárat” is. Ha e közvélekedés ellenére mégis odamennének, találnának a véleményüket cáfoló példákat, de ezek jelenleg inkább csak ellenpéldák, szabályerősítő kivételek, mert többségében valóban elsősorban romák látogatják a programokat.

A program elindítói és a negyed vezetői büszkén képviselték, hogy nem a legszegényebb rétegek elüldözése a cél, hanem – ellentétben más kerületekkel, mint például a szomszédos Ferencvárossal – a törekvés abba az irányba hat, hogy ezeket a rétegeket itt maradásra ösztönözzék, javítva az életkörülményeiket. Nem véletlenül lett Európa szerte híres ez a kezdeményezés, hiszen ez nagyon nemes cél. Csakhogy a negyed lakosságának nem elhanyagolható része nehezen ismeri fel, hogy itt valami jótétemény történne vele. Ez visszavezethető a nagyfokú kiábrándultsággal, komoly megélhetési problémákkal, folytatódó elszegényedéssel, a bűnözési-köztisztasági helyzettel. De magyarázható azzal is, hogy bár a programot nagyon sokféleképpen igyekeztek a lakossághoz közel vinni, ez a cél nagyon ritkán sikerült, és akkor is csak a lakosság jól körülhatárolt rétegei felé. A fő problémát abban látjuk, hogy nem voltak olyan lakossági csoportok, érdekképviseletek, amelyek már a program előtt megszervezték volna önmagukat, kiépültek volna azok a csatornáik, amelyeken keresztül a helyieket informálni tudták volna, azok közvetíteni tudták volna véleményüket „felfelé” is. Éppen emiatt a lakosság elég széles rétegei érdemben nem befolyásolhatták a tervezést (eltekintve a bevonást megcélzó fórumokon összegyűlő alkalmi résztvevőktől), és a kivitelezés során sem alakulhatott ki olyan együttműködés, amely segített volna a hibák korrigálásában. Az egyoldalú kommunikáció irreális várakozásokat ébresztett, ami újabb csalódások forrása lett. Ehhez a hozzájárultak a jelentős beruházásbeli csúszások is, és sok kisebb-nagyobb elkövetett hiba is. Ahogy az a mentalitás is, hogy még aki kap is valamit, amiatt csalódott, hogy miért nem kapott többet, mást.

Külön kiemelendő a súlyos hiányosság a már említett alapkoncepcióban, amely szerint a helyi lecsúszottabb rétegeket meg kell tartani. Ez nem számol azzal, hogy ha vonzóvá válik a szegények számára a környezet, egyidejűleg más térségek szegényeit is idevonzza. Ahogy aztán a gyakorlat mutatja, nem csak a szomszédos kerületekből, hanem jóval messzebbről, szabolcsi, nógrádi, borsodi településekről, határokon túlról is áramlanak a negyedbe azok a szegény, elesettebb emberek, akik Budapest más részein kevésbé tudnának meggyökerezni, a negyedben azonban igen. Növekvő arányban találunk jogcím nélküli lakókat, illegálisan beköltözőket, munka nélkül élő, és az átlagosnál jobban kiépült szociális ellátórendszerek szolgáltatásaira építő embereket. Ez a folyamat nagyon jól nyomon követhető már az utcán is, de ezt bizonyítja akár egy-egy szociális bérlakás lakóösszetétele, akár a negyed iskoláiban a gyerekek összetétele. Nem véletlen, hogy egymás után csúsznak le a kerület iskolái a versenyben, és menekülnek a polgáriasultabb lakosság gyermekei a még versenyben maradó 2-3 iskolába, vagy kerületen kívülre. Ez bizony a gettósodás irányába ható folyamat, amelynek veszélyét nem szabad lebecsülni. Eddig nem közismert olyan koncepció, amely ezt a folyamatot ellensúlyozná, lassítaná, visszafordítaná. Kevesek az eddigi ellentétes irányú törekvések. Csak eddig még nem tapasztalt széles körű társadalmi összefogással, a problémával való őszinte szembenézéssel, és rengeteg munkával, nagyon sok pénzzel, és nem utolsósorban a helyiek mozgósítható erejének csatasorba állításával lehetséges megállítani, sőt, megfordítani ezt a folyamatot.

A Magdolna Programok nagyon sok hasznosat hoztak, lassan elkészül a leglátványosabb épületfelújítások nagy része is. Ez érvényes akkor is, ha néhány épületen még semmi változás nem látszik a kitett táblán és az azon szereplő lejárt határidőkön kívül. Több homlokzat ismét régi pompájában tündököl, és egyre többen barátkoznak meg a felújított közterületekkel. Ahhoz azonban, hogy a negyedben élők még jobban magukénak érezhessék az eredményeket, a jövőben fokozottabb erőfeszítéseket kell tenni a lakosság bevonása, jelzéseinek komolyan vétele érdekében. Fel kell oldani az ellentmondásokat. Jól példázza az ellentmondásokat egy kiragadott példa: felújították ugyan a Tavaszmező utcát, de már szombat reggelre szemét borítja, ami egész nap és vasárnap is csak tovább nő, amíg végre hétfőn megjelennek a takarítók. A lakosság korábban ígéretet kapott arra egy képviselőtestületi közmeghallgatáson, hogy a költségvetésben gondoskodnak róla, januártól hét végén is - amikor a leggyorsabb a szemét felhalmozódása - működnek a takarítással foglalkozók, de a megvalósulásból nem lett semmi. Hiába a felújított környezet, ha a lakosság úgy érzi, hogy az nem vonzó, nem használható alaprendeltetésének megfelelően, nem fordítanak kellő figyelmet rá, nem biztosítanak elég forrást ahhoz, hogy rendben is tartsák. Ez csak erősíti azt a vélekedését az elkeseredettebbeknek, hogy akár el se kezdték volna.

Az újabb, reménybeli fejlesztések megvalósítása során a helyi lakosokat az eddigieknél komolyabban kell keresni, szélesebb kört bevonva, folyamatosan és valahogy „személyre szólóbban” kell tájékoztatni, lehetőséget biztosítva a visszacsatolásra, és a visszacsatolási törekvéseket is sokkal komolyabban kell kezelni. Meggyőződésünk, hogy minden befektetett forint (vagy Euro) sokkal többet ér, ha azt a befektetést a lakosság a sajátjának tekinti.

Nem tartozik közvetlenül a város rehabilitációs program kérdésköréhez, de a térségben komoly jelentősége lesz a magánszektornak. Eddig a gazdasági válság, az építőipar, lakáspiac, hitellehetőségek, fizetőképes kereslet leépülése megakadályozta a nagyobb beruházásaik beindítását, azokat későbbre halasztották. Elmondható azonban, hogy ugrásra készen várják, hogy a gazdasági környezet kedvezőbbé váljon, és beruházásaikkal jelentősen befolyásolhassák a negyed viszonyait. A tőkeerős cégek nem véletlenül vásároltak fel rengeteg foghíjtelket, és működtetnek ott ideiglenesen parkolókat. Tisztában vannak vele, hogy a térség gyakorlatilag belváros, nagyon jó az infrastruktúra, a tömegközlekedés, az intézményekkel való ellátottság (pl. felsőfokú oktatás), és ahogy részben beruházásaik által is átrajzolódik a kerület, a negyed is, úgy egyre inkább ide áramlanak majd azok a rétegek (diákok, irodai, kereskedelmi munkatársak, középrétegek) amelyek a lakosság cserélődését automatikusan generálják. Várható tehát egy olyan folyamat, amelyet a „piac” magától elintéz. Ekkor a kérdés inkább az lesz: az akkori városvezetés és a beruházó tőke esetleges érdekellentétei, és az azok feloldására törekvő folyamatok mellett lesz-e e helyieknek, a lakosságnak lehetősége meghatározó tényezőként megjelenni, részt venni. Ezt majd a jövő eldönti, de azon kell dolgozni, hogy a válasz egyértelmű IGEN legyen. Bízni kell abban, hogy ezt a lakossági igényt elsősorban a választott képviselet, az Önkormányzat maximálisan támogatja, és ugyanúgy „helyzetbe hozza” a lakosságot, azok szervezeteit is – ahogy ez már részben tapasztalható volt a Palotanegyed területén.

3. A Magdolna Negyedi Szomszédsági Tanács (Maneszota)

Említettük már, hogy a Magdolna negyed programok kommunikációs problémái részben abból fakadtak, hogy nem volt lakossági közösségi szerveződés. Nem alakultak ki olyan helyi érdekképviseletek, állandó vagy alkalomszerű csoportosulások, amelyek érdemben tudtak volna belefolyni akár az igények megfogalmazásába, a tervezésbe, akár a menet közben szükségessé vált korrekciók megfogalmazásába.

Több említésre méltó kezdeményezés is történt. Az egyik, a minta projektként kezelt lakóbevonással megvalósított házfelújítások területén alulról építkező módon létrejött Négy Ház Egyesület. Ez nem váltotta be a szakma kezdeti reményeit, míg az egyesület vezetése mélységesen csalódott a kivitelezőkben, gyakorlatilag ellenséges lett köztük a viszony. Hiába történt sok értékálló, hasznos beruházás, de a megoldatlan kérdések, a hibák előtérbe helyezése, nyilvánosság előtti egyoldalú fellépések és vádak, és a vádakra való válaszadás elmaradása tapasztalható napjainkig is.

A Mátyás tér felújítása kapcsán fokozatosan kibontakozó összefogás jött létre a lakók egy része között, de ez alapvetően elutasításra építés nem tudott a programba befogadható alternatívát kínálni, és túl későn is szervezték meg magukat. A program lebonyolítóinak elemi érdeke volt a már minden szinten előkészített és engedélyeztetett program végig vitele, és nem találta meg a hangot a lakossági szerveződéssel, amely hiába szervezett aláírásgyűjtést, majd demonstrációt, az pusztába kiáltott szónak tűnt. Pedig a kivitelezők menet közben, a tiltakozásban szereplő igények egy részét - talán éppen a tiltakozás hatására is – megvalósították. Mivel ennek kommunikációja sem történt meg, ezért az érintett lakosság a felújítást nem könyveli el sikernek, és ma is indulatosan viszonyul hozzá.

Megemlítendő még azt a törekvés, amely máshonnan akart a negyedbe telepíteni civil szervezeteket. Pályázati úton többen kaptak is feladatokat, néhányan irodát is, de mára elmondható, hogy ezek vagy nagyon szűk területen működnek, vagy a konkrét pályázati támogatás elmúltával visszahúzódtak, vagy csak egy-két személy munkájára épülnek. Nem a helyi lakosság működteti őket, és ebből fakadóan nem is tekintik sajátjuknak. Egyik sem vállalta és vállalhatta fel, hogy a teljes negyedre kiterjedően, lehetőleg minden felmerülő lakossági problémában, és hosszú távon képviseli a helyi érdekeket, és dolgozik azok érvényesülésén.

Ebben a közegben született meg 2010 nyarának elején a Magdolna Negyedi Szomszédsági Tanács. E lakossági szervezet születésének támogatása már az MNP I. programnak kiemelt része volt, és bekerült az MNP II.-be is. Mivel a negyedben elvétve volt civil szervezet, ezért mindkét programban benne szerepelt civil szervezetek létrejöttének támogatása. Az MNP II. program részeként lebonyolított pályázat eredményeként megbízták a Szigony negyedi Nap Klub Alapítványt, hogy segítsen beindítani a Magdolna negyedi lakossági önszerveződést. Ők egy általuk végzett kérdőíves közvélemény kutatás feldolgozását már egyre inkább a helyiek bevonásával végezték egy féléves programsorozat (Magdolna Szomszédsági Estek) keretében. Ennek egyenes folytatásaként alakult meg a ma már Maneszotának is nevezett szervezet. A szervezet lakossági beágyazódottsága még nem éri el a kívánt szintet, de új szervezet lévén a helyzet folyamatosan javul. Jelenleg a korábbi támogatók megmaradó aktivitása mellett három aktív „régebbi” gócpont van (Dankó utca, Mátyás tér és Teleki tér környéke), de megjelentek a szervezetben a Lujza utcát, a Karácsony Sándor utcát és a Koszorú utcát képviselő újabb lakosok is, és alakulnak a kapcsolatok a Nagyfuvaros, a Magdolna és a Dobozi utcában is. Már induláskor megtörtént a helyi - vagy helyivé váló - civil szervezetekkel való kapcsolatfelvétel (például Zöfi, vagy Négy Ház Egyesület), akik elméletileg képviselik magukat a szervezetben. Bár menet közben a közvetlen lakossági jelenlét erősebb lett, de továbbra is cél, hogy a helyi civil szervezetek ne csak rálássanak a szervezet munkájára, ne csak formálisan legyenek tagjai a Tanácsnak, de minél több projekt közösen valósuljon meg. Ez utóbbira legjobb példa a közeli Nap Klubosokkal máig meglévő, több területre is kiterjedő együttműködés. Kiemelhető a Nagycsaládosok Józsefvárosi Egyesületével való kapcsolatépítés és együttműködés is. További szervezetekkel is folyik a közös kapcsolódási pontok keresése (Kapocs Alapítvány, Testvérem Egyesület, Szigony Alapítvány).

Nem látszik a negyedben más olyan lakossági kezdeményezést, amely felvállalná a térség lehetőleg minden problémájának a megoldás irányába irányuló képviseletét, csak részterületekre való szakosodást látunk. A Maneszota azon dolgozik, hogy a helyi lakosságot aktivizálja, örömmel fogad minden új helyi szerveződést, szükségét látja minél több öntevékeny, autonóm szerveződés létrejöttének, és amit lehet, azt érdemben is támogat. Feladatának tekinti a lakosság tájékoztatását, szemléletformálását, véleményének közvetítését a politika és különböző szakterületek képviselői felé. Ennek érdekében a térségben újszerű (pártfüggetlen, kritikus de konstruktív) partneri kapcsolatra törekszik többek között a Rév8-al, az önkormányzattal, a rendőrséggel, és mindazokkal, akiknek hivatásuk/feladatuk a környék élhetőbbé tétele, szövetségesnek tekintve minden civil partnert.

Projektbemutató (II.) rész (kattintson):

4. Bűnmegelőzési Projekt 2011

Befejező-értékelő (III.) rész (kattintson):

5. A lakosság „eszmélése”

6. Cselekvési terv

Tisztelt Olvasónk! Amennyiben a fentiekhez hozzászólása van, kérjük, hogy ezt tegye meg! Alul az "Új hozzászólás"-ra kattintva írja le véleményét! Köszönjük!

A Magdolna Negyedi Szomszédsági Tanács (MaNeSzoTa) által megvalósított program
a Belügyminisztérium és az Országos Bűnmegelőzési Bizottság, valamint a Józsefvárosi Önkormányzat
támogatásával valósult meg, együttműködésben a Kesztyűgyár Közösségi Házzal.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés