Nem szeretem, ha főnöknek hívnak

2012.07.01. - Index - Janecskó Kata

Alkoholbetegség, otthontalanság, megalázottság - Horváth Szilveszter úgy került a józsefvárosi hajléktalanoknak újrakezdési esélyt kínáló Lélek Programba szakmai vezetőként, hogy mindezen maga is keresztülment. A program három résztvevője nemrég saját lakásba költözhetett, négy embert viszont el kellett küldeni a decemberi kezdet óta. Mitől riasztó a sorsolás szó? Mit jelenthet egy kapukulcs? Miért van szükség alkoholszondára? Az igazgatóval a Lélek Program első fél évéről beszélgettünk.

A Lélek Program két résztvevőjével készült, néhány hete megjelent interjú egyes részeit hamisnak és bántónak érezte. Tudom, hogy titoktartás köti a Lélek Ház lakóitól tudottakkal kapcsolatban. Mi az, amit ezzel együtt elmondhat erről? Mi zavarta, mit érzett hamisnak az interjúban?

A sorsolásról tényszerűen nem volt igaz, amit mondtak. Embereket soha nem akartam sorsolni, lakásokat akartam sorsolni. Ez két nagyon különböző dolog. 

Tehát nem azt sorsolták volna ki, hogy ki költözhet elsőként?

Így van. Hanem hogy aki kiköltözik, az melyik lakásba megy. Tehát ez volt az egyik dolog, a másik pedig a pszichológussal kapcsolatos kérdés, ami egy kicsit sugalmazó volt. Amire azt mondta Anna, hogy „nincs senki”.

Van pszichológus a programban?

Nincsen pszichológus, de Anna azt válaszolta, hogy „nincs senki, akivel tudna beszélgetni”. Ez nem igaz.

Kik vannak?

Van három gondnok, akik családias viszonyban vannak a program résztvevőivel. Beszélgetnek velük, és nem kell elmondaniuk utólag, hogy miről beszélgettek, kivéve, ha öngyilkossági vagy bántalmazási szándék merült fel. Annával rengeteg beszélgettek. Volt egy kolléganőm, aki szintén elég sokat beszélgetett a program résztvevőivel. Anna rendszerint nem volt itt azon a napon, amikor ő járt, vasárnap. Aztán végül én is itt vagyok, mindig elérhetően. Tehát az, hogy nincs senki, akivel tudna beszélgetni, az tényszerűen nem igaz. Az, hogy pszichológus nincs, az igaz.

Gondolkozott azon, hogy Anna miért mondhatta ezt, mi lehetett emögött?

Persze. Amikor egy sok szempontból kiszolgáltatott helyzetben lévő ember azt mondja, hogy „nincs senki, akivel beszélhetnék”, akkor lehetséges, hogy ez az érzés, a belső világ szintjén azt jelenti, hogy „nincsen olyan valaki, aki teljességében átérezné az én problémámat”. A sorsolásban pedig benne van a sors mint szó. Bennük valószínűleg egy olyan érzést kelt, hogy „na, már megint rá fogok fázni. Biztos veszítek”. Károly föl se fogta, meg sem értette, hogy miről van szó. Magától a sorsolás szótól leblokkolt, azt mondta, hogy ha sorsolás lesz, ő inkább kimegy az utcára. Ezt az egészet el kellett vetni.

Addiktológiai konzultáns is volt korábban, szenvedélybetegekkel foglalkozott. Hogyan került kapcsolatba a hajléktalansággal, hogyan lett a Lélek Ház igazgatója?

Én voltam magam is hajléktalan. Inkább otthontalannak mondanám, mert nem voltam utcán. Azt szokták mondani, hogy az otthontalanság a hajléktalanság előszobája, ami egy jó képzavar, szeretem. Négy évet az anyámmal egy szobában laktam, két évet egy sufniban, amit lehetett fűteni, csak nem volt mindig elég tüzelőm, egy évet pedig egy nővérszállón. Az volt a legrosszabb. Ott volt központi fűtés, de csótányos, lelakott, alagsori volt. Egész más, mint itt a Lélek Ház. Jó, hogy itt nem ez van, örülök neki. Különben lehet, hogy nem is jöttem volna ide.

Ezt a hét évet utólag hajléktalanságnak tekinti?

Képlékeny a határa hajléktalanság és az otthontalanság között. Például hajléktalanok időnként pénzhez jutnak és albérlőkké változnak, külső segítség nélkül is. Az érzésvilágot jól ismerem. Például a túlélés hullámait, ami néha felpörgéssel, máskor depresszióval jár. Józanul voltam hajléktalan, az aktív alkoholizmusom lezárulása után. Piásan nagyon sok pénzem volt. Híres voltam, ismert, elismert. Csak éppen folyamatosan gyilkoltam magamat, mert begyorsult az alkoholizmusom a sok pénztől, a sok sikertől és a sok stressztől, meg attól, hogy azt hittem, hogy nagymenő vagyok, nincsenek határok, enyém a világ, azt csinálok, amit akarok. Törvényszerű a zuhanás ebből.

Mivel foglalkozott közvetlenül azelőtt, hogy idekerült volna a Lélek Házba?

Hat évig voltam otthon. Ebből hármat az alzheimeres anyám ápolásával töltöttem, utána kettőt vállalati tréner voltam. Hol volt megrendelés, hol nem. Az utóbbi egy évben éppen nem…Angliába akartam menni mosogatni, és két nyelvlecke között írtam egy levelet Kocsis Máténak, amikor lefasisztázgatták, meg odaültek tüntetni az íróasztalához, hogy ne hagyja magát, mert fontos, hogy legyen egy kivezető út a hajléktalanságból. Nyolc oldalas levelet írtam. Aztán az alpolgármesternő felhívott, hogy szeretne velem megismerkedni. Megdöbbentő volt, hogy akadt valaki aki elolvasta a levelemet, nem hittem volna, poénból küldtem el. Én nem is akartam állást, meg szerintem ő se gondolt erre, csak érdekelte, ki ez a fura fazon, aki ilyeneket ír. A levelet amolyan kikapcsolódásként írtam, de elindult egy folyamat, amelynek a végén kineveztek.

Ez az első olyan állása, amelyikben kifejezetten hajléktalanokkal foglalkozik?

Nem. Harminchárom és fél éves voltam, amikor abbahagytam az ivást, és elkezdtem kijózanodni. Harmincöt éves voltam, amikor otthagytam a médiát. Addig egy humorista duó tagja voltam, de a másik srác sokkal híresebb lett, mert ügyesebb volt a színpadon. Ő volt a primadonna, én a szerző és az unterman. Erős függőségi viszonyba kerültem tőle minden téren, és ezt is el akartam vágni, ebből lett a hajléktalanság, meg a nincstelenség. Jobb híján visszamentem általános iskolai tanítónak. Ez az eredeti szakmám, csak mindig kiugrottam belőle a nyomor miatt. Hajléktalan tanító voltam, de a gyerekek soha nem tudták meg ezt. Talán most…Lett is volna nagy felfordulás, azt hiszem! Meg tudtam oldani a mosakodást, hála Istennek.

Negyvenkét éves voltam, amikor 2002-ben elkezdtem dolgozni a szigetvári alkoholterápián. Nagyon kevés alkoholterápia van Magyarországon, ez a leghíresebb és legrégibb. Ott dolgoztam egy bő évet. De annak előtte találkoztam és összebarátkoztam egy orvossal, aki már nagyon régóta foglalkozott a kényszerspektrummal, ebbe tartozik a játékszenvedély is..Amikor később a Nyírőben osztályvezető főorvos lett, és odakerültek játékbetegek, ez a főorvos felvetette, hogy mi lenne, ha lenne egy terápia a játékra. Ezért is mentem el Szigetvárra dolgozni, hogy begyakoroljam a módszereket. Ja igen, szerencsejáték-beteg is vagyok, abból 17 éve absztinens.

Szóval Szigetvár után jött a Nyírő, de ott nagyon balszerencsés voltam…ez a szerencsejáték terápia balszerencse terápia lett a számomra, mert egyszerűen képtelenek voltunk kijönni a közvetlen főnökömmel, bár szerintem mindketten mindent megpróbáltunk. No ekkor kétségbeesve alapítottam egy nyelviskolát, ami rögtön csőd. Jobb híján 2004 őszén elmentem egy budapesti hajléktalan szállóra dolgozni. Ez egy absztinens alkoholisták számára működő hajléktalan szálló volt, ott dolgoztam másfél évig. Otthagytam, mert egy nagy, kollektív hazugság volt. Mi azt hazudtuk a lakóknak, hogy itt van egy rehabilitációs program, ők meg azt hazudták, hogy elhiszik. Ezután volt az, hogy az alzheimeres anyámmal összeköltöztünk, ami újabb 3 évre garantálta, hogy az őrület ne vesszen ki az életemből…. Közben elvégeztem egy tréningvezető képző iskolát, ez nagy élmény és sok pénz volt.. Megpróbáltam tréningcégeknél elhelyezkedni, de a 49 évemet úgy tekintették, mintha 400 éves lennék.

Anyám halála után csináltam egy honlapot, és kiálltam egyedül a tréningcégek ellen. Ki lehet állni, csak azért a multik és a nagyok győznek általában. Én próbáltam az oldalvizeken evezni, ez ment is, de jött a válság. A Lélek Program véletlenül került az utamba, eleinte a feleségem mondta, hogy olyan mint egy szerető, mert mindig elveszi az időt és az energiát a házasságból... az elején itt is laktam. Sőt, én előbb aludtam itt, mint az első beköltözők. Amikor egy hét után hazamentem az egyik már itt lakó hajléktalan viccesen meg is kérdezte, hogy tartsa-e az ágyamat, amíg visszajövök…ez ilyen hajléktalan szöveg…

Saját magával mennyire elégedett a Lélek Programmal kapcsolatban?

Hullámzón. Úgy gondolom, hogy a kritikai hozzáállás a jó hozzáállás mindenhez. Nem arról van szó, hogy ne merjük átélni a sikert, mint például ma, a lakásba költözők esetében, de nagyon fontos a kritikai hozzáállás. Mondjuk az egész humoristaság erre épül, tehát nem egy ismeretlen dolog nekem. A humor egy finom agresszió, ezt Csányi Vilmostól tanultam. Túl sok humor, túl sok agresszív késztetés. Úgyhogy nem mondok sok poént, ha nem baj. De azért a hajléktalanság világa nem csak szomorúság. Vannak vidám percek, jó poénok, itt is. Szeretem nevettetni az embereket ma is, de módjával, nem bohócnak szerződtem.

Mi az, amivel a programban elégedett, és mi az, amivel nem?

Az az igazság, hogy sok mindenben nem igazán részletesen kidolgozott még ez a program. Néha a megérzéseimre is kell hagyatkozni. Ez nem azt jelenti, hogy én itt egyedül uralkodok. Van egy szakmai team, amelynek tagja a Baptista Szeretetszolgálat képviselője is. A team hetente összeül, döntéseket hoz, és van egy személyes tanácsadóm is, természetesen nem főállásban. Ahogy megy előre a program, új helyzetek, új problémák, új akadályok adódnak, amelyekre nincs előre kidolgozott séma. Követek, követtem el hibákat.

Egy dolog van, ami nagyon fontos a számomra, és azt gondolom, hogy jól teljesítek benne. Ez az, hogy tisztességes, egyenrangú, felnőtti bánásmódot mutasson a kommunikációm. A testbeszédem, a metakommunikációm és lehetőleg még a gondolataim is. Ezek az emberek méltóságukat vesztett emberek, kitaszítottak, kiszolgáltatottak. Az én kommunikációmnak azt kell sugároznia, és nem szerepből, hanem belülről, hogy ők fontosak, hogy egyenértékű polgárok már most is. A helyzetük miatt persze sok mindenben függnek tőlem. Nagyon erősen törekszem arra, hogy erre a függőségre ne játsszak rá. Nem szeretem, ha főnöknek hívnak. A legfontosabb dolog, a bánásmód, az attitűd. Ha ez nincs meg, a kliens rögtön megérzi. Ők túlérzékeny emberek, mert a túlélés miatt kénytelenek voltak túlérzékennyé válni, ha akartak, ha nem. Aki a tenger közepén hajózik, egy szál gatyában, egy szál tutajon, annak nagyon érzékenynek kell lennie arra, ha a szél megváltozik. Ha engem így, egyenrangú módon hallanak kommunikálni, akkor a beosztottjaim is így kommunikálnak, önkéntelenül is. Ez nem csak szakmai, hanem emberi kérdés.

Mondana példát arra, amikor ösztönösen kellett megoldást kitalálnia egy helyzetre?

Az eredeti tervben páros kihelyezés volt innen, azokba a lakásokba, ahová ma kiment az első 3 ember. Tehát úgy volt kitalálva, hogy ezekbe a lakásokba először kettesével mennek, és majd egy év múlva válnak külön. Én az első pillanattól elleneztem ezt. Csak nem vertem nagy dobra, mert sokáig muszáj volt azt kommunikálnom, hogy páros költözés lesz. Holott belül persze utáltam ezt mondani. Végül sikerült meggyőzni azokat az embereket, akiket fontos volt meggyőzni, többek között az akkori főnökömet is.
A programban résztvevőknek kevés tapasztalatuk van az egyedül élésből lakásban. Én sokszor éltem egyedül lakásban. Ez nem egyszerű helyzet, mert nagyon könnyen rátalálnak az emberre a múlt démonai. Tehát van ennek veszélye. Mégis jó, hogy nem ketten mentek. Mert fontos, hogy a lakásba költözés egy minőségi előrelépés legyen az ittenihez képest. A páros költözés nem tudta volna megadni ezt az élményt, ezt az érzést, ezt az örömet, viszont rengeteg konfliktust hordozott volna magában.

Az nem megoldás az egyedüllétből fakadó veszélyek ellen, ha velük költözik az, akit maguk választottak maguk mellé, például barát, barátnő?

Ezeknek az embereknek nagyon gyakran pszichológiai vagy addiktológiai szempontból a társuk is problémás. Nem szoktak békések, kiegyensúlyozottak, pszichológiai szempontból problémamentesek lenni ezek a párkapcsolatok. Ez inkább veszélyforrás, mint segítség.

Arra vonatkozóan kaptak útmutatást azok, akik most külön lakásba mentek, hogy ha nem is bejelentett lakosként, de velük lehetnek-e ott mások?

A team hozott egy olyan szabályt, hogy 72 órán túl az én engedélyem nélkül nem tartózkodhat idegen személy a lakásban. Ez egyfelől korlát, másfelől azért szabad út is, mert ott van, hogy az én engedélyemmel lehet. Én egyedül, a team hozzájárulása nélkül biztos, hogy nem fogok senkinek az odaköltözéséhez hozzájárulni. De én egyedül nem fogom azt se eldönteni, hogy nem költözhet oda. Amikor nem egy barátról vagy barátnőről van szó, hanem egy lányanyáról és egy unokáról, mint Annánál, az bonyolultabb. A program nem tér ki külön ilyen esetekre.

Az egyéni különbségek mennyire nehezítik meg a Lélek Házban a napi élet, a házirend, a szokások kialakítását? Mindenkinek másra lenne szüksége. Mennyire lehet ezt összefésülni?

Semennyire. Nem tudom összefésülni. Én arra törekedtem, hogy itt kevés kötelező dolog legyen, szabadok legyenek. Tudjanak pihenni, tudjanak internetezni, tudjanak tévézni, hogy jöhessenek-mehessenek. Itt nincs füzet, hogy beírják, hánykor jönnek, hánykor mennek. Megkértem őket, hogy éjfélig vagy reggel jöjjenek haza, hogy az alvókat ne zaklassák. Szabad emberek. Én azt tűztem ki célul, és úgy is próbálok viselkedni, hogy ők már nem hajléktalanok. Ez nagyon fontos, mert ha ez tudatosul, akkor nem lesz olyan hatalmas ugrás a lakásba menés. Például nem volt alkoholszonda az elején. Abból indultam ki, hogy a lakásban sem lesz szonda. De sajnos volt néhány olyan ember, akiknek nagyon előrehaladott és kényszeres volt már az alkoholbetegsége, és ezért itt a fizetési napokon egyszer-kétszer elég kemény ivási hullám volt. Rákényszerített az élet bő egy hónap után, hogy legyen szonda. Csak az ivásért egyébként önmagában soha senkit nem dobtam ki, és nem is fogok. Aki nagyon részeg, az lefekszik, aki nem annyira, de határérték fölött van, az sétál. Vagy megkérjük, hogy legyen nyugton. 0.5 ezrelék a határérték. Ez kábé két sör, ha 15 perccel előtte itta, két sör egy feles, ha fél órával előtte itta. Soha nem az ivás a baj, hanem a következménye.

Hány embert küldtek el eddig a programból, és miért?

Négy ember esett ki, de egyikük kétszer. Mind a négy ember alkoholbeteg, és a betegségük eléggé előrehaladott volt már. A négyből kettő a munkahelyén belefújt nulla fölöttit a szondába, és ott nulla tolerancia van.

A kerületi Városüzemeltetési Szolgálatot kell érteni munkahely alatt?

Igen. A négyből három utcaseprő volt, egy pedig karbantartó, ezermester. Tehát kettőjük a munkahelyén is megdőlt, de már nálam is mindkettő a végét járta igazából. Aki kétszer volt itt, nála mind a kétszer ugyanez volt a helyzet. Másodszor én még tartottam volna egy darabig, de a munkahelyét  elvesztette. Amikor először volt itt, akkor én rúgtam ki.

Tehát vele az történt, hogy beköltözött a Lélek Házba, elküldték, de aztán visszajöhetett, vagyis kapott egy újabb esélyt?

Három hónap után visszajöhet, aki kiesett, így van. Az az elv, hogy többször is felugorhat a szállítószalagra. Van tabula rasa. Egyetlen egy olyan ember volt, akit tényleg én raktam ki. Nagyon magányos ivó volt, nagyon megközelíthetetlen, és nagyon tagadta, hogy neki problémája lenne az itallal. Ellenséges lett, és folyamatosan ivott minden nap. Egy szép este jött egy jó kis  frusztráció, nekiállt üvöltözni, és nagyon súlyosan provokált valakit. Akit provokált, annak indulatkezelési problémája van. Én úgy gondolom, hogy védenem kell a vétlent. Aznap éjjel telefonon elintéztem, hogy a provokáció célpontjává vált srác Anna szobájában aludjon, mert Anna kint volt aznap éjjel, üres volt a szobája. Másnap pedig kiraktam ezt a piás illetőt, és azóta sem jelentkezett vissza. Már a munkahelyén is megbukott azóta egyszer, de onnan még nem rakták ki.

Mi történt a negyedik emberrel?

A negyedik ember speciális eset, ő nem idevaló volt, nem lett volna szabad idehozni. Ő valamilyen paranoid kórképpel rendelkező ember volt, aki nem volt hajlandó tisztálkodni, magában üvöltözött, amikor be volt rúgva. Elég kemény alkoholfüggő is volt. A csoportjaimat szétverte, semmilyen pici feszültséget sem bírt el. Például jellemző, hogy amikor megtudta, hogy jön a megnyitóra az államtitkár, dührohamot kapott, hogy mit keres itt az államtitkár, amikor nem is nyolcadik kerületi. Kint kellett tartanom söprögetni, szerencsére ő maga is ezt akarta.

Eljött a nap, amikor már velem sem állt szóba, és segítséget kértem a főnökömtől. Leültünk vele együtt, és elég keményen fellépett az akkori főnök. Ő pedig megadta magát, és azt mondta, reggel kiköltözik. De én kiváncsiságból megkérdeztem tőle, hogy miért akart mindenképpen saját  kapukulcsot, amikor bármikor kimehet innen, éjjel is. Azt mondta, hogy azért, mert neki a szabadságot jelenti a kulcs, ha az őnála lehet. Erre azt mondta a főnököm: oké, mit ad érte? Azt mondta, „abbahagyom az ivást, és mások lázítását, ha a kapukulcsot megkapom.” Ez egy szerződés volt. Én akkor este, amikor ez a szerződés köttetett, mondtam neki, hogy kéne rendszeresen beszélgetnünk. Ő addig került engem, mert minden hatalommal rendelkező ember az ő fejében ellenség volt, tehát én is egy nagy ellenség voltam. Azt mondta, hogy jó, de ő nagyon fél attól, hogy kiszedem a gondolatokat a fejéből. Mondtam, hogy oké, akkor hallgatunk együtt. És hallgattunk együtt rendszeresen öt percig. Bírta. Fura volt, azt hiszem, ilyenkor gyakoroltuk elviselni egymást. Nehéz volt, de működött.

Ám továbbra se nagyon fürdött, ivott, a közösségi szobába nem jött. Volt egy olyan probléma, hogy véletlenül átutalt 30 ezret a kincstár, tévedésből. Ezt a lakók fölvették, és később vissza kellett fizetniük, 5 ezres részletekben. Ez egy örök sérelem volt az ő számára. Nem tudta elfogadni, hogy levonják a pénzt, szerinte „vonják le attól, aki hibázott”. Ő az egész életében vesztes volt, végre eljött egy pillanat, amikor valaki más hibázott, és nem ő, mégis megint őtőle vonták a pénzt. Ezen az 5 ezres dolgon mindig felhúzta magát, és az egyik fizetésnapon nagyon berúgott. Fújt a szondába 3,40-et. Ez olyan nyolc-tíz sör meg négy-öt feles.. Másnap reggel bejöttem munkaidő előtt, mondtam, hogy no, volt egy egyezség itt a főnökömmel még régebben, hogy nem fog inni.. „Megyek, én ilyen börtönben nem akarok többet lenni”, mondta. Lecsapta a kulcsot, lecsapta a házirendet,  és kiment. Két hét múlva újra jelentkezett a Lélek Programba. A teamtől azt kértem, hogy támogassa azt a határozatot, hogy őt nem lehet visszavenni. És nem jöhetett vissza. A munkahelyét még tartja.

Most, hogy ma elmentek hárman, mennyi most a létszám a Lélek Házban?

Tíz, és holnap jönnek ketten.

Mi az, ami jól jönne a Lélek Háznak?

Természetesen jó lenne, ha végre meg tudnám venni a pingpongasztalt, a sötétítő függönyöket, meg a kerti bútort, amiket március közepe óta tervezgetek, de sosem jutott rá pénz. De ezek nem annyira lényeges dolgok. Jó lenne szupervizor is, de a szupervizor nem olcsó. Van rá ötletem, hogy mégis olcsó legyen, de ez csak terv. Ha maga Mikulás lenne, akkor azt kérném, hogy holnapra legyen itt egy pingpong asztal, de az is lehet, hogy már a jövő héten meg tudom venni.

A mostani tapasztalatokkal a háta mögött, ha most kérnék fel a munkára, belevágna még egyszer a Lélek Programba?

Persze. És lenne egy csomó dolog, amit nem csinálnék, egy halom, amit meg máshogyan csinálnék…De szeretek magamra úgy gondolni, mint aki nem pótolhatatlan. Itt a polgármester meg a sajtófőnök mindig felemel egy talapzatra, hiába kérem, hogy ne csinálják. Ma is volt ilyen a sajtótájékoztatón. Istenigazából a kiköltözés az ügyfelek sikere, no meg a programé. Nem az enyém. Tudja mi az én sikerem? Ha bejövök, vagy ők bejönnek, és találkozunk, és örülnek. Nekem ez elég, és ennél nincs több, magasabb. Ha a kérdés az lenne, hogy van-e, ami jobban izgatna, mint a Lélekprogram, akkor van. Egy jó alkoholterápia hajléktalan, de a betegség tagadását feladó alkoholbetegeknek.

(Az interjú június 8-án, pénteken készült, az első három ember kiköltözése után.)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés