2012.07.08 - NOL

Megállóban, indulóban

A József utca vége felé járunk, ott, ahol távol a körút csörömpölésétől néhány száz méter után beletorkollik a Mátyás térbe. Ott, ahol a szerelem cselédei annak idején hígan és olcsón mérték az örömöt. Az egyik földszintes ház fölött színes felirat: Megálló. Nem buszra, villamosra várnak itt az emberek, hanem arra, hogy az itallal vagy a kábítószerrel félig-meddig elpusztított életükből átlépjenek egy tiszta valóságba.

Fotó: Reviczky ZsoltHosszú itt a várakozás. A Megálló, hivatalos nevén Megálló Csoport Alapítvány egy 15 éve működő szervezet, ahol nem tétlenül várakoznak az emberek, hanem különféle művészeti, önismereti, sport- és úgynevezett rizikóterápiás foglalkozások segítségével próbálják újra építeni önmagukat. Szembenéznek a múltjukkal, igyekeznek feldolgozni azt, életélményeket szereznek.

A foglalkozásokat főként egykor volt kábítószer- és alkoholfüggők tartják, miként többnyire ők szervezik a ház életét is. Mondhatnánk úgy is: gyógyultak, de ez csak a mi ügyetlen és reménykedő szóhasználatunk, ebben a házban ezzel a kifejezéssel óvatosan bánnak. Úgy fogalmaznak inkább: felépülőben vannak ők is. Azt mondják, ha kijelentenék, hogy gyógyultak, akkor a hamis biztonság megnyugtató tudatában talán ismét bekukkantanának olyan ajtókon is, amelyeket reményeik szerint örökre bezártak maguk mögött.

A Megálló Csoport kicsit leegyszerűsítve a Budapesten található, más iskolákból kimaradt, kicsapott, problémás gyerekeknek speciális oktatási programot kínáló Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium és Szakközépiskola egyik leágazása. A Megálló József utcai szigete nyitott nappali intézmény, minden épülőben lévő alkohol- vagy drogproblémával küzdő fiatal betérhet oda. A felépülni vágyóknak nem csak terápiás segítséget nyújt, de szabadságot is ad.

Olaszy Csaba, a Megálló Csoport Alapítvány vezetője maga is kábítószerhasználó volt
Fotó: Reviczky ZsoltEzzel a szabadsággal aztán lehet élni, lehet visszaélni, tetszés szerint. Ekképpen ez az intézmény az életet modellezi: segítséget kínál, de számít a felépülőben lévő alkoholista, drogos szenvedélybeteg életigenlésére is. Mert csak a személyes elhatározást követő közös munka segít. Fenyegető rács, az akarattal szembe feszülő konok nevelői vagy jogászi igyekezet sohasem. A Megálló szépen kipofozott romkocsmára emlékeztet, olyan helyre, amit a züllött nagyvárosban emberközeli szigetnek szoktunk nevezni.

Régi földszintes bérház, színes falakkal, itt-ott művészeti alkotásokkal, feliratokkal dekorálva. Itt egy tágra nyílt szem, amott kalitkába zárt madarak, díszes kacskaringók. A különféle termekben sincs semmi hivalkodó: célszerű, egyszerű tanszobák, foglalkozások helyszínei, búvóhelyek. A Megálló Csoport vezetője Olaszy Csaba annak idején maga is kábítószer használó volt, egy komlói intézetben gyógyult, később a már említett Belvárosi Tanodában tanult, ahol színházi csoportot szervezett. Maga is meglepődött, hogy a kezdeményezést mekkora érdeklődés övezte.

Egyre többen jöttek a színházi foglalkozásokra, melyek során kiderült, hogy a problémás fiataloknak milyen erős kapaszkodót jelent a művészet. Volt, akit valóban a színház érdekelt különösen, másokat a zene, a tánc, a képzőművészet vagy az irodalom. Alakult tehát a színházi társulaton kívül zenekar, tánccsoport, szerkesztettek újságot, valamennyi a Megálló nevet kapta. Lassan megérett a helyzet arra, hogy ez a sok, azonos tőről fakadó csoport, önálló egységgé szerveződjön, önálló életre keljen. Előbb a Belvárosi Tanoda szárnyai alatt, később már saját jogon működtek.

Béreltek helyiséget hol itt, hol ott, hogy végül kikössenek ebben a József utcai építményben. – Hozzánk bárki jöhet, tőlünk bárki mehet – mondja Olaszy Csaba –, de aki nagyon gyakran jön, attól azért előbb-utóbb megkérdezzük, hogy mit akar. És aki segítséget kér, annak számára intenzív terápiát, egyéni utat dolgozunk ki, tudva azt, hogy számos élethelyzetből érkeznek hozzánk, és erre számos megoldás akad.

Minyó Szert Károly festő- és fotó művész, a fotóterápiás foglalkozások vezetője most másoknak adja vissza elmaszatolódott évei alatt felhalmozott tartozását
Fotó: Reviczky ZsoltMódot adunk a tanulásra, van sport és művészetterápiás lehetőségünk, és van egy foglalkoztatási programunk is, amelyben állami támogatással minimálbért tudunk fizetni az itt dolgozóknak. Kisebb-nagyobb karbantartást vagy irodai munkát végezhetnek, részt vehetnek a ház üzemeltetésében. Arra a kérdésre, hogy a Megállóban segítséget kérők miképpen élnek vagy élnek vissza a nyitott ház kínálta szabadsággal, Olaszy Csaba csak annyit mond:

 – A segítők nagy része talpra állt szenvedélybeteg vagy nagyon rutinos szakember, így aztán ők jó érzékkel tudják finomhangolni az eseteket. Pontosan tudják, kinek van szüksége arra, hogy kicsit feszesebb korlátok között, rendszerességre szoktassák, és kinek arra, hogy egy bentlakásos intézmény határozott szabályrendszeréből érkezve több szabadságot kapjon. Beszélgetünk aztán néhány fiatallal. Zegzugos történeteket, kifeszített pillanatokat várunk, de hamar kiderül, a történetek hellyel-közzel egyformák, a lelkes, mámoros kezdetet és a végső összeomlást tekintve mindenképp.

Hallgatjuk a huszonéves Gábort, aki tizennégy évesen, édesanyja öngyilkossága után kezdett drogozni, hogy aztán több mint nyolc évig, egy örökséget is felélve, édesapját is meglopva a szerek és játékszenvedélye fogságában szédelegjen egészen addig, amíg minden kapcsolata megszűnt a világgal, és maradék józan pillanatainak egyikében úgy döntött, kiszáll ebből a lompos kilátástalanságból. És most azt mondja, túl a harmadik intézeti terápián már felépülőben van, a beszélgetés idején éppen 335 napja nem használt drogot. Nemsokára egyéves leszek, mondja, és igen, ez tényleg fontos születésnap, újjászületés, egy második kisgyerekkor, ahonnan el lehet rugaszkodni a tiszta és értelmes felnőttkor felé. És hallgatjuk Pétert, aki egykor kolléga volt, újságíróként is dolgozott, aztán jól menő vállalkozó lett, tizennyolc évig úgy használt drogokat, hogy miközben felépített egy egzisztenciát, a szer leépítette őt.

Fű, LSD, kokain, heroin, parti drogok, sorolja szinte mindegyiket. Megismerte, milyen a gazdagság, és megismerte, milyen az elszegényedés, milyen az utcára kerülni, milyen a végső nyomor. Milyen fogalmakat átértékelni, lelkiismerettel viaskodni. Megtudta, milyen fizikailag és lelkileg megtörni, torzonborz élőhalottként bolyongani a városban, és percekkel a megsemmisülés előtt felismerni azt, hogy immár csak két út maradt: a halál vagy a börtön.

-
Fotó: Reviczky ZsoltRájövünk akkor, minden történet egyforma, mert az öngyilkos szenvedélyek gyenge és tehetségtelen történetírók, szerfelett ügyetlenül és közhelyesen formálják hőseiket.

Legfeljebb bódult álmokat adnak nekik, aztán magukra hagyják őket, kezdjenek velük, amit tudnak. Minyó Szert Károly festő- és fotóművész, a fotóterápiás foglalkozások vezetője azt mondja húsz évig tartó alkoholizmusával szemben a józanodása immár tizenhét éve töretlen, ahogy fogalmaz: lassan már pariban van önmagával.

És most másoknak adja vissza elmaszatolódott évei alatt felhalmozott tartozását. A Megállóba költöztette műtermét, mely a nap bármely szakában nyitva áll az oda betérők előtt. Tanít, beszélget, főként a fotóművészet erejével terelgeti a felépülőben lévőket az élet felé.

 – Ez nem fotószakkör és nem fotósiskola – mondja. – A Megállóban a fotográfia két szempontból különösen fontos. Egyfelől rendszeresen készítek képeket, dokumentálom a ház életét, mintegy tükröt tartva az itt tartózkodók elé, és ebbe a tükörbe nap mint nap bele lehet nézni. Van, amikor kiegyensúlyozott arcot mutat és megesik, hogy egy fáradt, elbizonytalanodott tekintetet.

-
Fotó: Reviczky ZsoltMásfelől a fényképezés, mint terápiás eszköz különösen alkalmas arra, hogy a kóros, állandóan önmagába forduló tekinteteket kifelé, a világ irányába fordítsuk. Néha lemegyünk fényképezni a Duna-partra, elmegyünk a közeli, Fiumei úti temetőbe, vagy nem megyünk sehová, csak tárgyfotókat készítünk itt, a műteremben.

Lehet közben gondolkozni az önazonosságon, az „önmásságon”. Nem a fény és az árnyék közötti könnyed lebegést keressük, ez maradjon a drog és az alkohol területe. Mi a magasabb szintű önismeretet célozzuk meg, elmélyedünk a környezetben, tanuljuk a vizualitást.

Osi. Így szólítják azt a fiatalembert, aki korábban ugyancsak a Megállóban épült évekig alkohol- és drogproblémáiból, ma a színházterápiás foglalkozásokat vezeti.

Fotó: Reviczky Zsolt – Én annak idején, megszöktem az első színházterápiás foglalkozásról – emlékszik a kezdetekre. – Ma viszont már tudom, hogy ez nagyon sokat ad az épülőknek. Megismerteti őket a testükkel, hangot ad a torkukba, segít abban, hogy elhelyezzék magukat egy közösségben, önbizalmat szerezzenek. Lautréamont Maldoror énekei című művéből választunk mostanában bekezdéseket, és mivel ezek nagyon vad, sokszor egyenesen gyomorforgató szövegek, alkalmat adnak arra, hogy a játékban részt vevők szembenézzenek magukkal, a múltjukkal, egykori gondolataikkal.

És végül váltunk még néhány szót Havasi Péterrel, aki nem szociális szakember, hanem sziklamászó és a rizikóterápiás foglalkozásokat vezeti. Néhány Megálló csoportossal nemrég tért vissza a Mindenkinek megvan a maga Everestje elnevezésű lengyelországi élményterápiás táborból. – Sziklamászások idején cél az, hogy a szenvedélybetegségüktől szabadulni vágyó fiatalokat visszahelyezzük a természetbe, amellyel amúgy szinte teljesen elveszítették a kapcsolatukat. Belehelyezzük őket ezen kívül egy bizalmi szituációba, amelyben csak felelősen viselkedhetnek önmagukkal és társaikkal.

A mászást lépésről lépésre tervezni kell, azaz egyfajta életvezetést is modellezünk ezzel. Aki részt vesz ezen a terápián, megismerheti saját korlátait, saját erényeit. Évente egy-két alkalommal van lehetőségünk nagyobb túrákra, ezek mindig nagyon tanulságosak, miként a Himaláját is megjárt, lengyel sziklamászó barátunkkal Lengyelországban tett kirándulásunk is az volt.

És a Megálló kapcsán még tengernyi fontos részletről is beszélhetnénk: a nemzetközi sikereket is elért focicsapatról, a Budapest Tánciskola profi táncosaival való együttműködésről, és nem utolsósorban a Megálló Csoport szülőterápiájáról, mert itt tudják a szakemberek azt is: a szülőknek is kiemelten fontos szerep jut az épülés során. A József utca vége felé járunk, ott, ahol távol a körút csörömpölésétől néhány száz méter híján beletorkollik a Mátyás térbe.

Ott, ahol a szerelem cselédei annak idején hígan és olcsón mérték az örömöt. Az egyik földszintes ház fölött színes felirat: Megálló. Nem buszra, villamosra várnak itt az emberek, hanem arra, hogy az itallal vagy a kábítószerrel félig-meddig elpusztított életükből átlépjenek egy tiszta valóságba. Hosszú a várakozás. Hosszú lesz az út is.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés