Lényegében életet mentünk

2012.02.18. - Index - Janecskó Kata

Tavasz végére reményeik szerint már saját szociális bérlakásokba költözhetnek kettesével. Egyikük a kertészethez, másikuk takarítónak készül, addig is utcát söpörnek, a nagy hidegben pedig besegítenek a hajléktalanok krízisellátásába. A legnagyobb örömük, hogy a vártnál többet dolgozhatnak, gyűlik az új életre félretett pénzük. Károly és Anna az elsők közt vágtak bele a józsefvárosi LÉLEK programba. Folytatódik sorsuk alakulását követő interjúsorozatunk.

Bő két hónapja fut már a józsefvárosi LÉLEK (Lakhatási, Életviteli, Lelki segítségnyújtási és Egzisztenciateremtési Közösségi) program, amelyet a hajléktalanokról szóló vitatott népszavazás után hirdetett meg a kerület. A programmal megpróbálnak segíteni az újrakezdésben olyan embereknek, akik Józsefvárosban váltak hajléktalanná. Munkát, lakhatást (hosszú távon saját szociális bérlakást), egészségügyi ellátást és személyre szabott mentorálást ajánlanak a programba beválasztottaknak. Az első lakók december 6-án költöztek be a Koszorú utcai LÉLEK Házba, ahol kezdetben együtt élnek. Az Index interjúsorozatban követi a program menetét, ketten vállalták, hogy időről időre elmesélik, hogyan alakul az életük. Az első, decemberi részben bemutatkozott Anna és Károly. Február 9-én készült sorozatunk második része.

Hallottam, hogy mostanában éjszakai munkát végeznek. Mit csinálnak?

Károly: Olyan hajléktalanokat szedünk össze, akik az utcán vannak, kint az aluljárókban, parkokban. Van egy hely a Déri Miksa meg a Víg utca sarkán, oda hozzák be őket, kapnak főtt kaját, zsíros kenyeret, ruhát. Onnan reggel hétig nem mehetnek ki, de reggel hét óra után arra mennek, amerre akarnak. De ha szeretnének, éjjel-nappal bent maradhatnak.

Melyik szerv foglalkozik ezzel?

Károly: Ugyanaz a cég, ahol mi egyébként dolgozunk, a városüzemeltetési szolgálat.

Anna: A nyolcadik kerületben megalakult Jófiúk néven egy biztonsági szolgálat. A biztonsági szolgálat igazgatója felvette a polgármester úrral a kapcsolatot, meg a nyolcadik kerületi rendőrökkel is, megbeszélték ezt a krízishelyzetet, ami ugye a hidegek miatt kialakult. Egymást kiegészítve dolgoznak, de a Jófiúknak van erre külön kocsijuk, azzal szállítjuk, akit megtalálunk az utcán. Lényegében életet mentünk. Személyesen én is mehetek velük, ez megtiszteltetés.

Honnan jött az ötlet, hogy segítsenek ebben? Önöknek jutott eszébe?

Károly: Az volt, hogy kell három ember, három önkéntes. És akkor mentünk, azóta ott vagyunk. Takarítani kell, ágyat megcsinálni. Meg zsíros kenyeret csinálunk, teát főzünk nekik.

Abban is segíteni kell, hogy meggyőzzék azt, aki nem szeretne bemenni a szállásra a hideg elől?

Anna: Hogyne, igen.

Károly: Pszichológusok is vannak, ők el tudnak velük beszélgetni. Jó, egy-két percig, öt percig mondogatják, hogy ők mennek, nem maradnak, de mikor látják, hogy tisztába feküsznek le, meleg kaja van, meleg van, utána már nincs ez.

Fotó: Szémann Tamás

Találkoztak olyannal, aki nagy veszélyben volt?

Anna: Igen, akkor sürgősen orvost hívtunk. Volt egy fiatalember, akit a Népligetben szedtünk össze, talán egy fél óra kellett volna ahhoz, hogy ő meg is haljon, olyan állapotban volt, szinte megkékülve.

Ott üldögélt egy padon?

Anna: Egy padon ült, igen. Már le volt dermedve. Elvitték a kórházba. Hál'istennek nem lett komolyabb baj. Mondta, hogy kérte a jóistent, segítsen őrajta valaki, hogy meg ne haljon, és akkor - bármilyen hihetetlen - tíz perc múlva megjelentünk.

Károly: Pedig nem is a mi területünkön volt.

Innen a Lélek programból hányan vesznek részt ebben?

Károly: A Lélek Házból hatan vagyunk, hárman vannak délelőtt a Déri Miksában, meg mink vagyunk hárman éjszaka.

Anna: Egymást váltogatjuk.

Meddig tart ez a munka?

Károly: Attól függ, hogy milyen az idő. Ha nem lesznek ezek a nagy hidegek már, akkor február 20-ig, de ha tovább folytatódik a hideg, akkor amíg hidegek lesznek, addig tart.

Az önök esetében az utcasöprést váltotta fel ez a feladat?

Anna: Igen. A munkakörünk ugyanúgy megvan, csak az igazgató úr fölkért minket innen a Lélek Házból, hogy segítsünk be mi is. Mert ugye sorstársaink, és lehet, hogy hamarabb megtaláljuk velük az összhangot.

Károly: Például valamelyik nap bejött a kocsi, behoztak egy srácot, és mondták, hogy ott van még kint a társa. Mondták, hogy gyere. Beültettek a kocsiba, mentünk. Ott volt az Üllői útnál, a Corvin mozinak a háta mögött, oda volt bebújva. Ők nem tudják, hogy hova húzódnak. Vannak olyan házakban is, ahol nincs villany. Akkor visznek ki oda tűzrevalót, ruhát.

Ezeket az embereket nem viszik szállóra, maradhatnak, ahol voltak?

Anna: Igen, mert ők így már nincsenek életveszélyben, hogy a fáról gondoskodtak. Volt egy olyan történet, talán kettő nappal ezelőtt, hogy a Diószegi utcából egy szomszéd betelefonált a Jófiúkhoz, hogy egy család - egy kislány, meg az anyukája, apukája -  a hideg lakásban van, nincsen náluk fűtés. Akkor kimentek egyből kocsival a Jófiúk, és szétnéztek. Rendezett, normális család volt, csak éppen munkahelye nem volt a papának. Jéghidegben voltak. Vittek nekik radiátort, meg némi kaját is.

Amikor elindulunk így járőrözni éjszaka, akkor a bűnözésre is éppúgy odafigyelünk. A fegyelmet, a rendet fenntartják, ami szerintem érezhető is, meg nagyon jó visszajelzéseket kapnak a lakosságtól, amire büszke vagyok én is mint nyolcadik kerületi lakos. Tisztelettudóak, szépen rendezik a dolgokat, nem durvák. Nem mennek bele az agresszióba.

Ha az ember most végigmegy a nyolcadik kerület utcáin, akkor nagyobb biztonságban érzi magát?

Anna: Hogyne, igen, azért, mert éjjel-nappal van ez biztonsági őrség, járőröznek. Akik rosszat akarnak csinálni, azok tudják, hogy ők vannak, és akkor visszahúzódnak.

Károly: Rendőrök is járőröznek meg a közterületesek is. Minden be is van kamerázva. A bűnözés nagyon visszaszorult. Valamikor el se hittem volna, hogy ilyen lesz.

Önök személy szerint mennyire váltak mostanra ismertté az utcán? Tudják-e az emberek, hogy ehhez a programhoz tartoznak?

Károly: Nem feltűnő, ugyanúgy folytatódik az élet.

Anna: Viszont ahogy söpörtem az utcát, megtörtént olyan három esetben, hogy megkérdezték: elnézést, hát nem maga volt az, aki annak idején a tévében nyilatkozta, hogy most már embernek érzi magát? De, mondom, én voltam. Akkor minden jót kívántak. Egy idősebb bácsitól kaptam egy mosógépet ajándékba. Egy Hajdu forgótárcsás mosógépről van szó. Olvasott valamit rólam, és mondta, hogy nekem küldi. Én nem arra vagyok kíváncsi, hogy valaki adjon nekem valamit, a gesztus tett boldoggá.

Irigységet nem tapasztaltak?

Anna: Semmiféle irigység nem kellene legyen senki részéről, ha egy elesett embernek sikerül megkapaszkodnia vagy fölállnia.

Hogyan alakulnak majd a következő hónapok, látszik már valamilyen előrelépési lehetőség?

Anna: Amikor be fog fejeződni a felújítás, akkor főállásban leszek majd foglalkoztatva mint takarító. Örülök neki, hogy maradhatok, mert szeretem ezeket az embereket. Ha sikerül esetleg nekem is kikerülni innen és elköltözöm, akkor is visszajárhatok, meg hát ugye főállásom lesz majd. Ezt meg a Szerdahelyi utcai épületet takarítom majd, emellett mosok is, ha kell, nagyon szívesen. Addig az utcát söpröm. De az is jó énnekem.

Ilyen nagy hidegben az utcasöprés nem lehet könnyű.

Anna: Hát igen. Pláne, mikor még esik is, meg fúj is a szél. Na de hát nem baj az, az ember örül, ha van munkahelye. Meg nagyon jó meleg munkaruhát kaptunk, bakancsot, mindent.

Károly: Március elsejétől én már a kertészetnél leszek. Már bevették a papírokat, mindent. Aztán eddig volt bruttó 80 ezer forintunk, most 100 ezer lett. És ha átmegyek a kertészethez, akkor megint emelik a fizetésemet. Mondták, hogy azt akarják, hogy mire megkapjuk a lakást, költözünk át, és addigra mindenkinek meglegyen legalább 100 ezer forint megtakarítása.

Gondolom, ennek egy része már össze is gyűlt.

Károly: Igen. Hogy legyen biztosíték, de amúgy a százezres fizetésből már ki lehet fizetni a rezsit. Nekem már ott van a bankban a százezer forintom, havi lekötéssel. Bekerülünk a párunkkal a lakásba...

Páronként fognak költözni?

Károly: Igen. Ott is egy bizonyos ideig leszek így másodmagammal, utána meg mindenki külön-külön lakásba megy tovább.

Hogy dől el, hogy ki kivel fog párba kerülni?

Károly: Nekem már megvan, hogy kivel fogok menni. Húsz éve ismerjük egymást. Olyanokat tesznek párba, akik haverkodnak.

Annának is megvan már a párja?

Anna: Hát nincs, sajnos. Jelentkeztek hölgyek, akik jöttek volna ide a Lélek Házba, de sajnos nem feleltek meg. Még mindig én vagyok itt az egyetlen nő. Beszélgettem az igazgató úrral erről, hogy mi legyen, ha oda kerül a sor, hogy én is majd költözöm. Mondták, hogy semmi hátránya nem lenne annak sem, ha én egymagam költöznék, mert éppúgy meg fogok mérettetni, meg meg tudják nézni, hogy mégis hogy élek, hogy fizetek. Éppúgy tudok bizonyítani úgy is.

Az eleve kizárt, hogy férfi-női párosok kerüljenek egy lakásba? Nem feltétlenül párkapcsolatra gondolok, hanem barátokra.

Anna: Hát én úgy nem szeretném. Viszont ez nem kívánságműsor az én részemről, természetes, hogy nem én szabom meg, mit szeretnék, mit nem szeretnék. Ahogyan a szabály van, azt fogadom el, ahhoz igazodok.

Látszik már, hogy mikor lehet tovább költözni?

Anna: Talán május végén, ha minden igaz.

Károly: Tavasz vége, nyár eleje lesz. Mert úgy akarják, hogy bebútorozzák, mindent, ami kell, és csak utána mehetünk be.

Mikor utoljára beszélgettünk, tizenegy laktak itt összesen. Hogy alakult a létszám?

Károly: Ugyanazok vagyunk még mindig.

Tehát nem jöttek újak, és nem mentek el régiek?

Anna: Azért van az, hogy nem bővítették még itt a létszámunkat, mert folyamatban van most a Szerdahelyi utcában egy szintén ebbe a programba tartozó szálló épülése. Már elkezdték a felújítást.

Károly: Aki ott megfelel, jön át ide.

Anna: Nem akarják azt a hibát elkövetni, hogy behoznak ide embereket, aztán egy hónapon belül kiderül, hogy alkoholproblémája van, meg dolgozni nem tud jönni, vagy nem is akar, vagy egyéb ilyen. Hogy ne legyen az a csalódás, amire most volt egy példa. Az egyik lakó itt volt, aztán másfél hét után nem lehetett őt bírni tovább.

Tehát volt egy plusz ember a tizenegyhez képest, de őt elküldték? Mi volt a baj vele?

Anna: Igen, sajnos. Nagyon súlyos alkoholista volt szegény.

Károly: Munkaidőben ivott, részeg volt, magyarázott. Aztán mondták, hogy köszönjük, viszontlátásra.

Anna: Minden nap beszélgettünk vele. Biztattuk, jót akartunk, de sajnos nem lehetett meggyőzni. Azt mondta, hogy ő nem akarja abbahagyni. Az meg a másik fele a dolognak, hogy soha nem vett másik, tiszta ruhát magára, és ez érződött sajnos, mert olyan bűze volt, hogy nem lehetett még öt méterre sem megállni tőle. Itt a gyönyörű szép zuhanyzó, hogy megfürödjön, vagy tiszta ruhát vegyen, de nem volt hajlandó semmire.

Mondott valamit arról, hogy miért nem akarja?

Anna: Hogy őt hagyjuk békén, ne zargassuk, nem akarja. Nem jött dolgozni sem. Nem tudtak vele mit csinálni.

Arról tudnak, hogy vele mi lett később?

Károly: Szállón van. Mondták neki, hogy fél év múlva újra jöhet ide, mert visszaveszik.

Anna: A lehetőség adva van. Erre föl kell ez a Szerdahelyi utcai szálló. Hogy aki arra érdemes, arról kiderüljön. Mert szakemberek elbeszélgetnek vele, meg hát ugye bizonyítani is fog az a lakó, hogy normálisan dolgozik. Lesz szonda is, ami szintén bizonyíték, hogy iszik, nem iszik. Lesz egy rálátásuk arra, hogy hoppá, én meg akarok felelni annak, hogy ide kerüljek át a Lélek Házba, ahol már a lakást fogom várni. Akkor biztos, hogy elkezd már normálisabban viselkedni.

Láttam a konyhában a kiplakátolt programot. Van már kézműves szakkör is itt. Milyen?

Károly: A múltkorában csináltunk éjjeli lámpát, képeket kereteztünk, most utoljára rajzolás volt, monogramkészítés.

És milyen a filmklub?

Károly: Most hétvégén volt az Indul a bakterház. Aztán volt a Hitler élete utolsó perceiről szóló film.

Szoktak beszélgetni is a filmekről utána?

Anna: Hogyne, igen, az a cél. Levezeti a feszültséget, többet társalgunk akkor egymással, meg hát csiszolódik az agyunk is, ahogy a másiknak a véleményét is meghallgatjuk.

Károly: Gyakran beszélgetünk. Vannak témák, húzunk papírt, és arról beszélgetünk.

Milyen témák szoktak lenni?

Károly: Öröm, bánat, mire vágyik az ember. Mindenki elmondja, hogy mi volt az öröme, vagy a bánata.

Van bármi olyan dolog, ami más, mint amire számítottak, amikor beköltöztek? Ami meglepetés volt, akár kellemes, akár kellemetlen, akár itt házon belül, akár a külvilág részéről?

Anna: Nekem nagyon kellemes meglepetés az, hogy a munkahelyen nem hat órában dolgozunk, hanem nyolc órában. És kaptunk lehetőséget túlórára hétvégén. Ha egy hónapban csak kétszer jut ránk a túlóra, már az is egy kis pluszpénz nekünk. És ez is egy plusz biztonságérzet.

Károly: Ha hétvégén dolgozik az ember, akkor azt már a hétfői nap kifizetik.

Anna: És akkor a fizetésünk megmarad, nem kell hozzányúlni. Hétfőn kifizetik a túlórát, és akkor azt a pénzt beosztjuk egy hétre magunknak, annyival is előbbre vagyunk. Nehogy valaki félreértse, nem ingyen kapjuk mi ezeket a pénzeket, nem égből pottyant, megdolgozunk becsületesen érte.

Az étellel mostanában hogy van? Régebben voltak felajánlások. Amikor beköltöztek, volt egy halom étel a konyhában.

Anna: Most mindenki saját maga gondoskodik a kajájáról. Már nem kapunk, mert hát nem kötelező, hogy adjanak, abszolút nem. Most már van munkahelyünk, meg fizetésünk, megoldjuk.

És akkor például az a pörkölt, amit ma este készít, az csak a saját magáé lesz?

Anna: Van itt egy sorstársam, aki itt lakik ezen a szállón. Tudjuk róla mindannyian, hogy intézetben nevelkedett pici korától. Voltak őneki nevelőszülei, és arról mesélt, hogy ő milyen jól érezte ott magát köztük. Elnézte, hogy én házias vagyok, meg anyáskodó, ahogy itt a konyhában teszek-veszek, és akkor egyszer csak úgy szólított meg engem véletlenszerűen, hogy anya. Akkor gyorsan mondta nekem, hogy ne haragudj már, Anna, hogy anyának szólítottalak. Semmi baj, nyugodtan mondhatod, hogy anya, hát a gyerekem lehetnél. Ő most negyven éves. Nekem is az első gyerekem, a fiam negyven éves. Egyforma részben összetesszük a pénzt, a felét ő, felét én, és akkor főzök. Most már ketten vagyunk egy család. Ő a fogadott fiam, én meg az anyja.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés