Szomszédünnep a Krúdy utcában
Európa-szerte egyre több helyen minden május utolsó péntekén rendezendő eseményen a helyi közösségek látják vendégül egymást. Magyarországon elsőként tavaly kapcsolódtak be a pécsiek, a nagy siker után most szombaton országos rendezvénnyé vált a közel 16.000 civil részvételével zajló Szomszédünnep. Ennek egyik helyszínére, a Krúdy u. 15-be kaptam meghívást, amelyre már csak azért is kíváncsi voltam, mert a Magdolna negyedben elmúlt hónapokban megvalósult 11 "házbeszélgetés" után érdekelt, hogy mi foglalkoztatja kicsit odébb élő lakótársainkat.
A rendezvény 15-kor kezdődött, én 16-ra értem oda, másfél órát tartózkodtam vendéglátóim között. A ház bejárata a kaputól a lépcsőházig kis mécsesekkel volt feldíszítve, a nagyon szépen gondozott, zölddel borított udvaron lufik, az udvar és a lépcsőház bejárata között 10-12 szék, több asztala is megpakolva itallal, süteménnyel, és nem utolsósorban a nagyon kedves, barátságos lakók. Voltak közöttük hetven felettiektől a huszonöt éves korosztályig, több évtizede ott lakóktól az újabbakig.
A beszélgetés a nagy rácsodálkozások helye volt. "Ki is lakik itt közülünk régebben? Ilonka, nem te vagy a legrégebbi itt élő?" "Lehet, 60 éve itt lakok." De aztán kiderült, hogy az egyik idősebb hölgy már itt is született! Ezt senki nem tudta. Ilonka néni volt a ház eleven emlékezete, régi lakók, az utca felé levő helyiségben működő régi nyomdai kötészet, majd Piért, de akár a régi házmester dolgainak pontos felidézője. De még ő sem tudta, hogy a ház a mellette lévő Zichy palota kiszolgáló személyzetének épült - ahogy ezt a fiatalabbak utólag kiderítették. Elöl - az akkori szokás szerint - a nagyobb alapterületű lakások vannak, ezeket drágán lehetett kiadni, és hátul a cselédek wc nélküli kis lakásai, amelyek utóbb lettek egybenyitva. Büszkék rá a lakók, hogy a ház soha nem volt önkormányzati tulajdonba, végig magántulajdonúak maradtak a lakások. Mindig volt olyan, aki a ház ügyeit intézve az aktuális korban el tudott járni a ház érdekében. Beszélgetés közben vissza-visszatérően sorra kerültek érdekesebb, titokzatosabb lakók, velük kapcsolatos sztorik. Érdekes volt hallani a házmesterség melletti és elleni érveket, és bár a legutóbbi, rettegett házmester utálta a gyerekeket, inkább volt őrmester, mint lakótárs, de vitathatatlanul rend volt, és elképzelhetetlen volt olyan eset, mint a legutóbbi pincefeltörés. Ritkán használják a lakók a pincét, így a betörés után több héttel fedezték csak fel, hogy valaki kulccsal, helyismerettel lejutott a pincébe, és ott kivétel nélkül minden rekeszt feltörtek, sok mindent elvittek, sok dolgot meg (pl. drága sífelszerelést) érintetlenül ott hagytak. Hiába a telepített több kamera is, több hétre visszamenőleg a közös képviselő már nem tudott segíteni.
Minek a kamera, ha nincs haszna? - merült fel a kérdés, és hamar átterelődött a beszélgetés a köztéri, rendőrségre bekötött kamerákra. Meggyőződésük volt, hogy semmire nem jó, semmi haszna nincs a kameráknak. A levegőben maradt a kérdés: miért csak úgy lehet a kamerákat visszanézetni a rendőrökkel, hogy személyesen bemegyünk, és megtesszük a feljelentést, nem ritkán másfél-két órát is várakozva, elrabolva az időnkből. Jót derültünk az egyik lakótárs beszámolóján. Eszerint amikor pár éve bejelentést tett a rendőrségen, ott az ügyeletes egy nem túl bizalomgerjesztő kinézetű rendőr volt, aki "leül!", "vár!", "kitölt!" vezényszavakkal kommunikált feléje. A másik lakó beszámolt az esetéről, amikor a motorjukat lopták el a ház elől, kamera közelből. A bejelentés után csak pár óra múlva kijövő rendőrtől hallotta: nincs idejük minden felvételt végignézni. Nem is lett meg a motorjuk.
Eddig én csak csendben figyeltem, élveztem a sokfelé ágazó beszélgetést, és megmondom őszintén, irigykedtem is. Bár a mi házunk lenne ilyen ház, ilyen lakóközösséggel! Ennél a témánál én is be tudtam kapcsolódni, egyrészt elmondva, hogy az adatvédelmi törvény miatt nem lehet a társasházbeli kamerafelvételt, de a rendőrség felvételeit sem meghatározott időn túl megőrizni, másrészt beszámolhattam a két nappal korábbi programról, amikor hat negyedbeli társammal a rendőrségen személyesen nézhettük meg, hogy hogyan működik a kamerarendszer. Működik, csak vannak korlátai. Egyik lakótársnak is volt pozitív példája: elvitték a táskáját a Mátyás téren, a kamera segítségével „forró nyomon” megtalálták azt.
Sorra kerültek egyéb témák is. Beszámolt az egyik frissen érkezett lakó a borfesztiválon tapasztaltakról. Több ezer forintos borokat kóstolt végig vagy 120 fajtát, amit persze kóstoló társaival együtt nem isznak meg, hanem megízlelése után kiköpik - így lehetséges, hogy közvetlenül utána, a beszámoló alatt semmi nyoma nem látszott, hogy ő ennyi borral találkozott 10 órától kettőig. Ennek ellenére nagyon értetlenkedett az egyik lakó, általános derültséget keltve, hogy ő nem lenne képes egy finom bort kiköpni. Aztán terelődött a beszélgetés abba az irányba, hogy ezekkel a kulturált programokkal, és kiszolgáló intézményekkel szemben milyen problémák vannak a szemközti, fiatalkorúakat is itallal ellátó nívótlan hellyel, majd azon alakult ki diskurzus, hogy mi az, ami hiányzik a környékükről. Még egy fagyizó, mert az egy olasz fagyis az nem elég választék - volt végül a vélemény.
Irigylik a díszburkolatot kapott részeket, magukat mostohagyereknek értik, pedig a korábbi tervekben úgy volt, hogy a GRoby-ig náluk is lesz díszburkolat. Így túl nagy a kontraszt a burkolt utcák és az övéké között, és ha lakáseladáson gondolkodnának, akkor az idelátogató vevőjelölt kevesebbet adna az ő lakásukért, mint a felújított részeken.
Menet közben jöttek újabb résztvevők, távozásomkor velem együtt elment az, aki hívott, de nagyon nem úgy nézett ki, hogy abba akarnák hagyni. Sőt, ahogy utóbb hallottam, bár a karvezető bácsi egy közbejött programja miatt nem tudott lejönni közéjük hegedülni, de az egyik lakó a gitárjával, az éneklésbe bekapcsolódó társaival, a régi slágerek közös éneklésével olyan hangulatot teremtettek, hogy újabb lakókat is szükségét érezték a bekapcsolódásnak.
Ez volt az első ilyen rendezvényük, de amikor ez szóba került, mindig egyértelmű volt, hogy az első, de nem az utolsó. Egy-egy ilyen beszélgetésen annyi téma jön elő, hogy bármilyen érdeklődésű lakó megtalálja azt a témát, ami őt is érdekli. Erősödik a közösség, erősödik az igény, hogy jobban megismerjék egymást, és valódi közösséggé formálódjanak. Így van ez a Palotanegyed felújított, felújítatlan részén, így van a Magdolna negyedben is, és bár a mi környékünkön a legtöbb háznak nincsenek ilyen hagyományaik, vagy csak a feltárásuk hiányzik, több helyen talán a lakóösszetételük is kicsit más, de részben ugyanazok, hasonlók a gondok, a kérdések, az örömek, a célkitűzések. Elvégre egy kilométer nem olyan nagy távolság, "csak" a Nagykörút választ el minket...
Hát nyissunk egymásra - ahogy a Szomszéd ünnep szervezői is hangoztatják. Tegyünk ezzel is egy lépést, és garantáltan élhetőbb lesz a környezetünk!
Frank Sándor
Maneszota
A képek helye, és további információk a szomszédünnepekről: www.szomszedunnep.hu
|