Nincstelenek pásztora
Történet Iványi Gábor szakálláról, 40 dollárról és az adott szó hatalmáról
Iványi Gábor budapesti lelkész havonta negyven dollárt küld minden ecuadori börtönben fogva tartott magyar drogfutárnak. Adománya – jelenlegi árfolyamon átszámítva 7200 forint – első hallásra nem tűnik különösebben soknak. A címzettekhez egyébként el sem jut a teljes összeg, a tranzakció költségeire ugyanis öt dollárt levonnak.
Romhányi Tamás | Népszabadság | 2007.05.06
A Dankó utcai menekültszálló udvarán - Szabó Bernadett
Látogatóban az óvodában
A latin-amerikai országban azonban ennyiből is tisztességesen megélhet egy ember. Ecuadorban jelenleg hét magyar férfit tartanak fogva, európai börtönökben elképzelhetetlen körülmények között. Közvetlen hozzátartozóikon kívül hosszú időn át nem akadt senki, aki nem csupán a lebukott bűnözőket látta volna bennük. Iványi Gábor eddig négyszer járt Dél-Amerikában.
Napjait Peru, Kolumbia, Ecuador nyomortelepein és börtöneiben töltötte. Ecuadorban többször felkereste a magyar foglyokat, egyiküket, a budapesti rabbiképző intézet volt teológus hallgatóját saját tanítványává fogadta.
A nyolc évre ítélt fiatalember már a quitói börtön lakójaként iratkozott át a Wesley János Lelkészképző Főiskola levelező tagozatára, az internet segítségével az idén fejezi be vallásoktatói tanulmányait.
„Szakdolgozatát közepesre minősítették, államvizsgáztatni pedig én fogom, amikor legközelebb kiutazom” – utal a hallgatói jogviszony sajátosságaira az 1987-ben alapított, 1991 óta államilag is elismert felsőoktatási intézmény rektori tisztségét is betöltő Iványi.
Az 56 éves lelkész neve a rendszerváltást megelőzően a demokratikus ellenzék térnyerésekor is ismert volt, alapítója volt például a Szegényeket Támogató Alapnak, névadója az illegális sajtótermékek sorában új fejezetet nyitó Beszélőnek, két cikluson át SZDSZ-es képviselő is volt. A fővárosi szociális intézményezek igazgatójaként ezerszázról kétezerre növelte a hajléktalanszállások férőhelyeit.
Jelenleg a VIII. kerületi Dankó utcában hajléktalanszállót, férfi és női otthonokat, kórházat és pszichiátriát, valamint több vidéki városban iskolát működtető Oltalom Karitatív Egyesület elnökeként, a Wesley János Lelkészképző Főiskola rektoraként, egy békásmegyeri vallási közösség lelkipásztoraként tevékenykedik. Ezek a szervezetek több mint ezer rászorulót látnak el. Százötven embernek adnak munkát.
A sajtó általában metodista lelkésznek nevezi Iványi Gábort. Pedig nem az. Metodista lelkészhallgatóként mindössze a segédlelkészi kinevezésig jutott, az iskola utolsó évében kicsapták, palástviselési jogát megvonták. (Iványi csupán a nyolcvanas években szerzett lelkészi képesítést, és hozta létre a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyházát, ahol azóta is szolgál.) Kizárása az 1973-as szuperintendens – más egyházakban a püspökhöz hasonló vezető – választása előtt történt. Úgy véli, tizenkét lelkésztársának eltávolításával az Állami Egyházügyi Hivatal azt akadályozta meg, hogy ellenzéki gondolkodású édesapja nyerje el a tisztséget.
A tizenegy gyermeket nevelő családban hagyománya volt a hatalommal szembeni ellenállásnak. Iványi Gábort a nyíregyházi középiskolából tanácsolták el egy verselemzése miatt, pedagógus édesanyját egy németországi folyóiratban közölt verse miatt vonták felelősségre. Segédlelkészi felfüggesztése és kizárása dacos ellenállást váltott ki belőle. A kispesti Nagy Sándor utca 22. szám alatt található parókián talált lakatot hirtelen felindulásában puszta kezével törte le. Távozásuk után azonban az épületet újra lezárták, ő pedig az utcán tartotta meg a következő istentiszteletet.
Mialatt a Mózes által a Vörös-tengerhez vezetett, Egyiptomból menekülők hitével példálózott, az őt hallgató mintegy negyven gyülekezeti tag erősen reszketett, és minden arra járó idegenben a belbiztonsági szolgálat titkos tisztjét gyanította. Igaz, Iványi kezében is remegett a papír, noha korábban soha nem írta le prédikációját. De senki nem ment haza, sőt, idővel még egy vasfűrész is került, amit a gyülekezet tagjai egymás kezéből vettek ki, hogy mindenki fűrészeljen egy kicsit a lakatból. Iványi Gábor akkor megfogadta, hogy nem vágja le addig szakállát, míg parókiájukat vissza nem szerzik.
Az épületet azonban nem sokkal később egy ipari szövetkezet vette birtokba és azonmód el is bontotta, Iványi pedig amikor tudomást szerzett a történtekről, a Dunába hajította a borotváját. Ezt a csatát a hetvenes évek közepén nem nyerhették meg. Iványit a rendőrség őrizetbe vette, szolgálati lakásukból kilakoltatták az akkor már családos férfit, akinek jogi státusza egy rövid időre közveszélyes munkakerülőre változott. Később kérdezőbiztosként dolgozott, majd egy mátészalkai egyházi közösséghez került.
A szabolcsi szegénység, a fővárosba ingázó vendégmunkások nyomorának megismerése döbbentette rá arra, hogy a lecsúszás tömegeket fenyeget Magyarországon. Trabantjával sokat furikázta a szabolcsi nyomort kutató Solt Ottiliát, az egyik ilyen utazás alatt vetődött fel a Szegényeket Támogató Alap ötlete. Az egyházak működéséről tartott szabadegyetemi előadásai után pedig egyik napról a másikra a formálódó demokratikus ellenzék soraiban találta magát.
Első külföldi útja az egyházi világtalálkozónak otthont adó Manilába vezetett. Az egyik helyi lelkész minden étkezés után összeszedte és a terítőbe csavarta a maradékot, amit este a kikötőben osztott szét. A dokkok között meztelen emberek koldultak, nyomorékok szaggatták a betévedők ruháját, gyermekprostituáltak kínálták magukat. Látványukat, a szállodáig való visszamenekülést vesszőfutásként átélő magyar lelkész azóta sem felejtette el.
Itthon egy társasház pincéjében három befogadott emberrel nyitotta meg az első hajléktalanszállóját. A ma is használt Dankó utcai ingatlan egyik épülete akkoriban kiürített vágóhíd volt, ahol még a marhaistállók is megmaradtak, a másik egy elhagyott bérház, ahol ecetfa nőtt a falból. Az épületet a józsefvárosi önkormányzat kilencvenkilenc évre használatba adta az egyesülési törvény hatályba lépése után azonnal bejegyzett Oltalom Karitatív Egyesületnek.
A következő években Iványi megtanulta, hogy valamennyi elutasított társadalmi csoport közül a hajléktalanok a leginkább kirekesztettek, a segítségnyújtás pedig korántsem tekinthető magasztos tettnek. Erre a X. kerületi Bánya utcai hajléktalanszálló kudarca ébresztette rá, ahol az egymás között élő utcalakók gyengébb sorstársaikat fosztották ki és nőket erőszakoltak meg, miközben pénzzé tették az épületből kibontott anyagokat.
Nem sokkal később az Oltalom egyesület szállásain is megjelentek a biztonsági őrök, és kifüggesztették a házirendet. Ugyanakkor az Iványi Gábor vezette egyesület nincstelenek ezreit látta el hajléktalan igazolvánnyal, amely rendőrök, mentősök figyelmét hívja fel a magát ily módon igazoló személyek jogaira, és ő hozta létre az úgynevezett fűtött utcát, ahová az ittas hajléktalanokat is beengedik. Mert ott csupán azok a normák érvényesek, amelyeket az utcán egyébként is be kell tartani. Ennél egyértelműbb házirendet pedig aligha alkalmaztak még szociális intézményben.
|