Politika, Város, Építészet

Építészeti gondolat alapvetően kétféle léptékben nyilvánulhat meg: egy konkrét épületben, illetve épületek által alkotott rendszerben, amely a település használhatóságát és arcát, hangulatát határozza meg. Ez gazdasági értéket képvisel, ami az ingatlanpiaci árakban is tükröződik. A nagyobb léptékű és hosszabb távra szóló városfejlesztési tervek vagy éppen ezek hiánya, a koncepció nélküli növekedés hosszútávra meghatározzák épített környezetünk minőségét, miközben a városépítészeti, városfejlesztési elképzelések és az összefonódó politikai-gazdasági erők rövidtávú céljai nyilvánvaló ellentétbe kerülnek.

Az országos képviselőválasztások előtt a www.epiteszforum.hu oldalain látogatóinkat politika és építészet viszonyáról kérdeztük, és az eredmény azt mutatta, hogy a többség (52%) úgy gondolja, hogy építészet nem lehet politikai kérdés, ugyanakkor sokan (28%) érzékelik a politikai erőviszonyok jelentős befolyását az építészetre.

Budapest VIII. kerületében immár több éve a döntéshozó testület nagyszabású városrehabilitációs terv kidolgozásával bízta meg a kerületi és fővárosi tulajdonban lévő rehabilitációs céget, a Rév8 Rt-t. Alföldi György és Sárkány Csilla várostervező építészek (Rév8) szerint egy város olyan bonyolult folyamatok összessége, amelyet nem lehet közvetlenül fejleszteni, hanem fel kell deríteni azokat a tényezőket, amelyek meghatározzák a város természetes fejlődését, és ezeket kell úgy alakítani, hogy a változás iránya a közösség céljainak megfelelő legyen. A Rév8 tervezői az elmúlt négy évben a kerület városfejlesztési koncepciójának kialakítása során - ha tetszik, ha nem - politikus városépítők lettek.

Magyarországon egyedülálló példa az általuk menedzselt városfejlesztés: lakók, politikusok, városvezetők, befektetők és építészek egyáltalán nem konfliktusmentes együttműködéséből születik meg az a jövőkép, amelyet majd több politikai cikluson keresztül kell következetesen megvalósítani. Az eltelt évek minden résztvevő és döntéshozó számára sokszor nehezen feldolgozható tapasztalatokat hozott, de talán sikerül megérteniük egymás elképzeléseit, amely nélkül semmilyen együttműködés, közös cselekvés nem képzelhető el. A közösségnek pontosan tudnia kell, hogy mit akar, és képviselők, politikusok dolga, hogy ezt tisztán meg is fogalmazzák.

Azoknak a politikusoknak a véleményére voltunk kíváncsiak, akik részt vettek ebben a progresszív várostervezési munkában, és ennek hatására talán más szemlélettel, várostervező politikusként tekintenek egy hátrányos helyzetből induló városrész jövőjére. A VIII. kerületi testület vezető politikusai közül néhányat, Csécsei Béla (SZDSZ) polgármestert, Székelyné Gyökössy Dóra (MDF) alpolgármestert és Molnár Györgyöt, az MTA Közgazdaságtudományi Kutatóközpont kandidátusát, a kerületi MSZP frakció vezetőjét kérdeztük meg külön-külön, hogy ők hogyan látják politika és városépítészet viszonyát.

A politikai és gazdasági erők rövidtávú érdekei és az épített környezetet formáló hosszútávú városépítészeti elképzelések ellentétbe kerülhetnek. Önnek, mint politikusnak, mi a véleménye, feloldhatók-e ezek az ellentétek, ha a politikai erőviszonyok négyévente változnak?

Molnár György , MSZP: A Corvin-Szigony projekt kapcsán bennünk is megfogalmazódott ez a kérdés, hiszen optimista becslések szerint is ez legalább 8, de inkább 10-12 éves program, vagyis előkészítéssel együtt 3 önkormányzati ciklust érint. Az MSZP a hosszútávú szempontokat helyezi előtérbe, szerintünk a rehabilitáció lényege a kerületben megindult leromlási folyamat megállítása, megfordítása. Erre azonban csak összehangolt, átgondolt program ad esélyt, apró lokális beavatkozásokkal nem lehet eredményt elérni. A városrehabilitáció és az oktatás fejlesztése jelenthet hosszútávú kitörési lehetőséget a kerület számára, és úgy tűnik, ezekben a prioritásokban egyetértés alakult ki a pártok között, amivel a FIDESZ, az MSZP és az SZDSZ is egyetért. Úgy látom, hogy a nagy pártok hajlamosabbak a hosszútávú gondolkodásra, mert úgy gondolják, elég nagyok ahhoz, hogy sokáig a közélet meghatározó szereplői legyenek.

Csécsei Béla, SZDSZ: A hosszútávra szóló tervezés és a politika rövidtávú változásai vetik fel azokat a kérdéseket, amelyek például a Nemzeti Színház vagy a Kálvin téri irodaház építése kapcsán előkerültek. A politikában építészeti, városépítészeti kérdések ritkán kerülnek előtérbe, mert csak nagyon bölcs emberek vagy csoportok mernek igazán hosszútávú programokban gondolkodni. Hangos ellentét legtöbbször csak egy-egy épület vagy tömb esetében tör felszínre. Bár a magyar (város)építész szakma egyre inkább megerősödik, nemcsak most, hanem mindig is elég erős politikai befolyás alatt állt. A szakmai szerveződéseknek nyilvánosan és határozottan kellene fellépniük, ha a szakma ellen politikai agresszió zajlik. Sokszor ez sem jelent megoldást, mert tulajdonosi, képviselőtestületi pozíciókból politikusok hozzák meg a döntéseket, és a szakma csak előkészítői szerephez jut.

Székelyné Gyökössy Dóra, MDF: Az építészet nem politikai kérdés, nincs MSZP-s, MDF-es, FIDESZ-es vagy SZDSZ-es építészet. Számomra az építészet azt jelenti, hogy mi az, ami leginkább beleillik a táj, a környezet egységébe, és mi az, ami élhetővé, hosszútávon lakhatóvá teszi környezetünket. A józsefvárosi rehabilitáció kapcsán a testületen belül is nagyon sok, de nem kimondottan politikai jellegű vita van. Sikerült elérnünk, hogy a kerületben nem egy Manhattan-szerű városrész valósul meg, pedig vannak befektetők, akik így képzelik. Józsefváros struktúrája több, mint 200 éve alakult ki, meglévő adottságaihoz illeszkedniük kell az új épületeknek is. Szeretnénk minél több levegőt, minél több zöldterületet magunk körül. Úgy gondolom, hogy sikerült egy élhető város tervét megalkotnunk, amibe természetesen a politika itt-ott beleszólhat, de nem szabad, hogy a program tisztán politikai kérdéssé váljon. Az építészettel szemben egyetlen fontos elvárás fogalmazódott meg az MDF és különböző szakmai bizottságai részéről: olyan léptékű és elrendezésű épített környezet kell, amelyben könnyen alakulnak ki közvetlen kapcsolatok az emberek között. Szerintünk az építészetnek ez az egyetlen pártvonala van, semmi más.

Molnár György , MSZP: A kérdés rávilágít építészet és várospolitika konfliktusára. Korábban a VIII. kerületben Perczel Anna csodálatos rendezési tervet készített, tele szimpatikus, emberi elképzelésekkel, amit azonban az adott gazdasági-társadalmi körülmények között nem vagyunk képesek megvalósítani. Egy olyan ideálképet fogalmazott meg, amire jelenleg egyszerűen nincs reális forrás. Elképzelhető, hogy ezek a tervek közelednek a realitásokhoz, ha az önkormányzatok a jelenleginél jóval több pénzt kapnak kormányzati forrásból. Kérdés viszont, hogy nem dől-e addig romba a kerület fennmaradó része. A másik véglet a rehabilitációt csak ingatlanfejlesztésnek tekinti. Szerintem meg kell próbálni a kettő között valamilyen összhangot találni, és nem szerencsés, hogy az építész szakma egy része elzárkózik a kommunikáció elől, elkészítik a terveket, és azt várják, hogy a politikusok igazodjanak hozzájuk.

A Rév8 által képviselt városfejlesztési szemlélet példaértékű. Végiggondolták a fejlődési és a lehetséges fejlesztési folyamatot, és nagyon markánsan elhatárolódtak a "lakópark"-jellegű elképzelésektől. Az új lakónegyedet úgy tervezték meg, hogy az illeszkedjen a városi szövetbe, figyelembe vegye az ott élők társadalmi összetételét. Célként fogalmazták meg, hogy különböző szociális hátterű emberek együtt éljenek egy területen, nem egymástól elszigetelten, nem szegregálva. Ezt én kiemelkedő jelentőségű gondolatnak tartom. Az építész szakma jelentős része nincs fölkészülve arra, hogy a terveket egy bürokratikus gépezettel kell elfogadtatnia és a létező keretek között kell megvalósítania. A bürokrácia számomra nem feltétlenül pejoratív szó, hanem a hivatali működési mechanizmus megnevezése. Nálunk - a VIII. kerület és a Rév8 esetében - talán már végbement ez a tanulási folyamat, mintha közelednének a hatóságot befolyásoló és az építészeti szempontok egymáshoz. A városfejlesztők rengeteget tanultak, a hivatal kevesebbet, mert nem annyira tanulóképes.

A várost alakító, fejlesztő elképzeléseknek számtalan különböző érdeket és nézőpontot, adottságot és lehetőséget kell integrálniuk. Mit gondol, melyek azok a kiemelt városfejlesztési kérdések, amelyekre pártja érzékeny, mit várnak el a hosszútávú elképzelésektől, milyen kérdésekre adjanak először választ?

Székelyné Gyökössy Dóra, MDF: Számomra politikai kérdés a környezetvédelem, hiszen ha ez így megy tovább, Budapest lassan megfullad. A főváros egy völgyben fekszik, és ha az összes légcsatornát beépítik, ha az agglomerációból nem fújja át a szél, akkor a belvárosban megáll a levegő. Budapest Európa egyik legbüdösebb fővárosa. A kerületeknek és a fővárosnak sokkal jobban oda kellene figyelnie a környezetvédelemre, mint egy-egy befektető elképzeléseire. A fővárosi önkormányzat az elmúlt évek legnagyobb hibáját Budapest beépítésével, a közlekedési hálózat elhibázott fejlesztésével és a környezetvédelem semmibevételével követte el. Az MDF - és én is - ezt kifogásoljuk. A metróépítéssel alapjában véve egyetértünk, de úgy véljük, hogy a kerületben egy harmadik metróvonal létesítése műszakilag nem átgondolt. A talajvíz az előző két metró bevezetését követően több, mint fél méterrel emelkedett a területen, így a pincék víz alá kerültek. A kerület egy homokkal feltöltött Duna-ágban van, a házak 80%-ának 100 évesnél régebbi az alapozása. Hogyan tervezik elvezetni a 4-es metrót a Rákóczi tér alatt, és mi történik majd a környező épületekkel, van-e több milliárd forint az érintett társasházak felújítására vagy védelmére? Nem a 4-es metró, hanem a műszaki megoldás hiánya miatt tiltakozunk, ami két különböző dolog.

Megjegyzem szerencsésebb volna, ha Budapestet egyetlen egységnek tekintenénk a nagy horderejű döntések meghozatalánál. 1994-ig minden kerület jelen volt egy-egy képviselővel a fővárosi közgyűlésben, és vétójoggal élhetett. Az önkormányzati törvény módosítása óta létezik és működik is kerületi egyeztető tanács, csak éppen semmi beleszólása sincs a döntésekbe, tehát ez amolyan látszat-demokrácia. Nem értek egyet azzal, hogy a főváros és a 23 kerület külön szervezeti egységet képeznek, gyakorlatilag a fővárosi önkormányzatra nincs is szükség. Helyette egy jól működő fővárosi egyeztető tanács kellene, ahol a kerületek a nagyberuházások, a környezetvédelem és a közlekedés mindenkit érintő kérdéseiről tárgyalhatnak. A VIII. kerületnek és a fővárosnak is van külön szabályozási terve. A fővárosi terveket a kerületek is megkapják egyeztetésre, de érdekes módon ezekben több olyan dologba is beleütköztünk, amelyeket kerületi szinten nem hagytunk jóvá. Az egységes, az egész városra kiterjedő, állandóan továbbfejlesztett szabályozási terv kialakítását fontosnak tartom, amelyet azonban nem az íróasztal mellől, hanem sokkal több személyes egyeztetéssel, a környezetvédelmi, közműfejlesztési és közlekedési szempontokra különösen odafigyelve kell megtervezni.

Csécsei Béla, SZDSZ: A hosszútávú szabályozási tervekkel két baj lehet: az egyik, ha nincsenek, a másik, ha már készen vannak. Utóbbi esetben az a probléma, hogy utólag irgalmatlanul nehéz a meglévő szabályokon változtatni, amire viszont szükség lehet, hiszen a legragyogóbb városépítész koponyák sem tudnak mindent előre kitalálni. Azt kell eldöntenünk, hogy milyen irányban fejlődjön egy városrész, de nem kell, hogy a funkciót telkekre lebontva konkrétan meghatározzuk. A vállalkozók, a befektetők így hamarabb megtalálják az őket érdeklő lehetőségeket. Minél részletesebben szabályozott egy rendezési terv, annál több közpénz kell a megvalósításához. Lényegesnek tartom tehát a rugalmas szabályozást: ha egyszer elképzeltünk valamit, akkor merjük is azt adott esetben megváltoztatni, például a befektetői oldal szempontjainak figyelembevételével.

Egy holland kisváros, Haarlem példáját említeném. Ez a kisváros ugyanúgy jól elkülöníthető részekre tagolódik, mint Józsefváros. A város vezetői nem egy konkrét szabályozási tervet fogadtak el, hanem egy szöveges dokumentumban határozták meg elképzeléseiket. Ez a szöveg pontosan leírja a közlekedési helyzetet, az építészeti elvárásokat, a szolgáltatások körét, vagy többek között azt, hogy milyen funkciók képzelhetők el az adott területen, és ehhez kerestek alternatív építészeti javaslatokat, terveket. Az egyik befektető az egyik variációból választhat ki egy vagy két telket, a másik a másikból, és a várostervezés napi feladata a különböző építészeti és befektetői elképzelések összeillesztése. A befektetőnek rendelkezésre áll a pontos növénytérkép, közműtérkép, a meglévő épületek részletes tervei, lebontva az egyes lakások alaprajzáig, vagyis minden létező információ a rendelkezésére áll elképzelései megvalósításához.

Molnár György , MSZP: Az egyes kerületek rehabilitációs elmaradásáról 1999-ben készült fővárosi szintű felmérés szerint a VIII. kerületi önkormányzati tulajdonban megjelenő felújítási elmaradás körülbelül 100 milliárd forint. Ezt összevetettük az akkor évi tízmilliárdos teljes költségvetésünkkel, és nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy csak magántőke bevonásával tudjuk megvalósítani rehabilitációs terveinket. Ezért osztottuk fel a kerületet részterületekre, amelyekre a problémák természete szerint más és más megoldásokat lehet kidolgozni.

Belső-Józsefvárosban nincs szükség önkormányzati beavatkozásra. A Kis- és a Nagykörút közti területen csak a kezdő lökést kell megadnunk közterületfelújítások segítségével, és ez el fogja indítani a fejlesztési folyamatokat. A kerület vezetése jelentős szemléletváltozáson ment keresztül azzal, hogy eltávolodott a korábbi sortatarozás-jellegű beavatkozásoktól, hiszen az egyes épületek felújítását nem önkormányzati forrásból kell megoldani. Téves kitérő volt a Baross utca környéki házak teljes felújítására költeni, amely sok pénzt emésztett fel, anélkül, hogy valódi megoldást kínált volna. Ezt végül már jobb konstrukcióban, kevesebb önkormányzati ráfordítással, a lakók forrásainak bevonásával, részleges felújítás formájában fejeztük be.

Egy másik jól körülhatárolható terület a Corvin-Szigony projekt, ahol sok az üres telek, ezért a szakértők véleménye alapján úgy gondoljuk, hogy itt érdemes új lakónegyedet létrehozni. Ez óhatatlanul együtt jár bizonyos mértékű lakosságcserével is, de ennek eldöntése - szeretném hangsúlyozni - nem politikai kérdés. Bár véleményünk szerint oldani kell a szegénység koncentrációját a kerületben - hiszen ha egy területen csak szegény emberek élnek, akkor ott az adott anyagi keretek között nem lehetséges valódi fejlődést elérni -, de semmiképp nem támogatjuk a teljes lakosságcserét, a szegények kiszorítását a kerületből, vagy ahogy ez néha fölmerül, a cigány lakosság kiszorítását. Ezzel szemben alapvető célnak tekintjük, hogy Józsefváros lakosságának a XIX. század végétől jellemző vegyes szociális összetételét megőrizzük, hiszen azóta éltek itt együtt szegények, kispolgárok, középosztályba tartozók és módos emberek.

A kerület egyes, prostitúció által sújtott részeiben a térfigyelő kamerarendszer bevezetésével esély van arra, hogy magánerőből, foghíjtelkek eladásával lakóházépítés kezdődjön el. A telkek nem túl drágák, jó helyen vannak, és ez megnyitja az utat a fejlődés előtt, melynek első jelei máris érzékelhetőek. Meglepő tapasztalat volt, hogy egy olyan apróság, mint a térfigyelő rendszer - amely bizonyos tekintetben nem túl vonzó jelenség, hiszen furcsa, hogy az ember lépéseit kamerák rögzítik - elképesztő változást okozott, a lakosság körében nagy támogatásra talált, és jelentősen csökkent a kerületi és a fővárosi ingatlanárak közti különbség. Nem elég azonban csak a telkeket eladni, hanem megfelelő szerződésrendszerrel biztosítani kell, hogy valóban építkezzenek is a megvásárolt területeken. Nem az a cél, hogy az önkormányzat szert tegyen némi bevételre, hanem hogy a kerület fejlődése meginduljon.

A legnehezebb kérdést a Mátyás tér, Lujza utca és a Diószeghy utca környéke jelenti. Itt az előbbiekben leírt folyamatra nem számíthatunk, mivel ezek a területek a fő közlekedési útvonalaktól távolabb fekszenek, ráadásul a lakásállomány összetétele is nagyon rossz. A Diószeghy utcában például 3 ház áll egymás mellett, végtelenbe nyúló telkeken, és mindegyikben 120 db szoba-konyhás lakás van. Ha ezt a környéket rendbe akarjuk tenni, 360 családnak kell otthont biztosítanunk. Azt reméljük, hogy amennyiben a korábban említett akcióterületeken elindul a fejlesztés, akkor lesz erre a területre fordítható pénzünk is.

A belső-józsefvárosi felújítások tapasztalatai világossá tették, hogy szűkös erőforrásainkat meg kell próbálnunk ott felhasználni, ahol a beavatkozásnak a legerősebb tovagyűrűző hatása lesz. Beláttuk azt is, hogy a rehabilitáció kérdését alapvetően kétféleképpen közelíthetjük meg: társadalompolitikai és kifejezetten befektetés-orientált módon. Ahol a problémák súlyosak, ott egy pusztán befektetés-orientált megközelítés nem vezet célra, az üzleti szempontok előtérbe helyezése előbb-utóbb tévútra visz. Tovább árnyalja a helyzetet, hogy a VIII. kerület egy nagyváros része, és nem lehet ugyanúgy kezelni, mintha önálló lenne.

Székelyné Gyökössy Dóra, MDF: Úgy vélem, hogy kerületünk szabályozási tervével egy élhető város fejlődési irányát határoztuk meg, bár nem tudom, hogy ezt a következő ciklusokban módosítani fogják-e vagy sem. A terveket először egy bizottságnak, majd az egész testületnek el kellett fogadnia. A tervezőktől azt kértük, hogy egyszerű rajzokkal és személyes beszélgetés során mutassák be elképzeléseiket, hogy egy matematikus vagy egy óvónő is megértse, mekkora házakat gondolnak, mekkora zöldterületet, milyen utcákat, milyen ellátást, vagy milyen közműfejlesztést. Programunk középső Józsefváros igen nagy részét érinti, aminek megvalósításához minimum 5-6 évre, vagy még ennél is hosszabb időre lesz szükség. A testületnek mindenképpen olyan szerződést kell majd kötnie a befektetőkkel, amely biztosítja azt, hogy a tervezett módon valósul meg a fejlesztés. A befektetők ugyanis sokszor megpróbálják befolyásolni az önkormányzatokat, hogy különböző gazdasági érdekeik jobban érvényesülhessenek annál, mint amit a szabályozási tervben jóváhagyott a testület. Természetesen kompromisszumokra mindig szükség van, és ha egy befektetőnek például az alacsonyabb párkánymagasságú épület építése gazdaságilag nem éri meg, akkor olyan helyet kell találni, ahol a kívánt magasságot el tudja érni. A VIII. kerületben vannak olyan részek, ahol biztos, hogy nem fog kompromisszumot kötni a képviselőtestület: négy-öt emeletes házak közé nem lehet húszemeletest építeni. A demokrácia szabályait tanulva nagyon remélem, hogy egyre többször mondhatjuk: ha valaki nem tudja betartani a szabályokat, nem kell feltétlenül itt építkeznie.

Csécsei Béla, SZDSZ: Mi az SZDSZ-ben azt gondoljuk, hogy a város tervezésében - a holland példát követve - odáig fő szava van a várost használóknak, ameddig az életüket, munkájukat meghatározó funkciók és korlátok kialakulnak, tehát a szabályok alkotásában. Ezen túlmenően fontos az is, hogy a közterületre néző egy-egy konkrét épület homlokzatával kapcsolatban az ott lakók véleményt nyilváníthassanak. Minden olyan programot fontosnak tartunk, amely a döntéshozók és az érdekeltek szorosabb együttműködését, jobb kommunikációját szolgálja. Civilizált országokban, ha homlokzat-felújítást végeznek egy útszakaszon, a homlokzati terv variációit hetekig kiállítják az út mellett, és vannak emberek, akik csak a vélemények begyűjtésével foglalkoznak. Tudják, hogy hosszú ideig tartó kemény vitákat lehet azzal elkerülni, ha időben véleményt nyilváníthatnak az emberek. Dönteni valakinek mindig kell, de az emberek legalább tudják, hogy milyen lehetőségek közül választhattak.

Magyarországon az ilyen típusú előkészítési munka jelenti a legnagyobb problémát. A kötelező lakossági fórumok híre nem jut el a véleményt nyilvánítani akarók táborához, a későn érkező panaszokat a hatóságok azzal hárítják el, hogy már kiadták az engedélyeket, és minden eldőlt. Egy település életében három fő döntéshozó csoportnak kell szorosan és jól együttműködnie: a lakosságnak és az azt képviselő civil szervezeteknek, az üzleti élet résztvevőinek és a közhatalom gyakorlóinak, vagyis a döntéshozóknak és a professzionális városi alkalmazottaknak. Sajnos Magyarországon ez még nem jellemző, sem hagyományaink, sem képzettségünk nem teszi lehetővé. A magyar hivatalnokokat és a magyar építészt sem úgy képezték, hogy figyelemmel kell lenniük a lakosság véleményére, a lakosságot sem úgy, hogy neki figyelnie kellene arra, hogy mikor tud beleszólni a folyamatokba. Egyelőre maradunk a pufogások és felháborodások szintjén.

A hatékonyabb együttműködést, kommunikációt képzésekkel kell támogatni. A cél az, hogy az azonos területen dolgozó civil szervezetek, gazdasági szervezetek és önkormányzati szervek munkatársait együtt képezzék, és rövidebb vagy hosszabb tréningek során hatékony együttműködésre és kommunikációra tanítsák meg őket. Erre a közhatalomnak, a szakmának és a civilszerveződéseknek is figyelnie kellene. Építészeti oldalról például az Építész Kamara is kezdeményezhetné egy-egy ilyen tanfolyam elindítását vagy építészek részvételét. A képzési programok anyagi hátteréül nem csak magyar közpénzek, hanem más EU források is szolgálhatnak. Magam is részt vettem egy ilyen tréningen, amit egy nagy angol civil szervezet finanszírozott, de elsősorban az önkormányzati munkát irányító Belügyminisztérium feladata lenne, hogy érdekeltté tegye az önkormányzatokat ilyen képzési programok elindításában.

Bárhol, ahol az SZDSZ befolyással bír a várospolitikára, ügyel arra, hogy megértse, hogy az adott helyen milyen településkép kialakítására van igény. Azt látom, hogy a fővárosban ez még nem dőlt el, nem tudjuk, hogy Budapest milyen úton fog haladni. Az biztos, hogy nem a New York-i városépítészeti modellt követi, de az is látszik, hogy nem akar egy nagyon előíró, nagyon megszabott modellt követni. Nem is tud, nincs annyi pénze. Nem tud tömegesen tulajdonokat kivásárolni, és nem tud nagy városi beruházásokba fogni. Ezek között vívódik, miközben politika és szakma között sajnos csak belső kommunikációt észlelek. A polémia színtere a polgármesteri és a főpolgármesteri hivatalok belső világa, és nem viszik a kérdést a nyilvánosság elé. Vidéki városokban, például Kőszegen sikeresebb a kommunikáció a testületek és az érdekeltek között.

Molnár György , MSZP: A város központi kérdése az, hogy hogyan viszonyulunk az ott lakók gondjaihoz. Azt gondolom, hogy a városvezetés célja nem csak a terület fejlesztése, hanem az is, hogy a benne élő embereknek jobb életkörülményeik legyenek. Engem nem vonz egy olyan program, amely csak az arra érdemesnek tartott emberek számára épít szép lakóhelyet, vagy - akár áttételesen - a körülmények alakításával szelektálja a lakókat. Az egyetlen legitim cél az lehet, hogy azoknak, akik a városban élnek, jobb körülményeket teremtsünk. Ezért jó a pécsi példa, amely építészeti kérdések mellett társadalmi problémákat érint. A kiürült bányászkolóniák területére engedély nélkül költöztek be a társadalom peremén élő emberek, olyan házakat foglaltak el, amelyek másnak már nem kellettek. Az önkormányzat egyedi utat választott velük kapcsolatban, nem hárították el a felelősséget a törvényre hivatkozva, nem tették ki őket az utcára, hogy aztán többet feléjük se kelljen nézni. Ehelyett szociális munkával, támogatással, komplex eszközrendszerrel megpróbálták elérni, hogy az önkényes lakásfoglalók lakhatóvá tegyék saját lakókörnyezetüket. Megszüntették az állandó fenyegetettség érzését, felcsillantották a reményt, hogy ha hajlandók együttműködni, akkor maradhatnak. Így azok, akiktől ezt a társadalom többsége sose várta volna, fejleszteni kezdték környezetüket és saját életkörülményeiket.

Pásztor Erika Katalina