Úttorlasz Hírmagyarázat
Magdi és Magdolna
Két fesztivál ürügyén
A józsefvárosi Magdolna-negyed a közelmúltban két háromnapos fesztivált is „végigélvezhetett”. Az elsőt május közepén a Zöld Fiatalok Egyesülete szervezte, bevonva más civil szervezeteket, a másodikat rá egy hónapra a negyed rehabilitációját is koordináló Rév8 Zrt. Mindkét rendezvényen voltak gyerekprogramok, koncertek, büfé és némi közösségfejlesztési program is, ahogy illik: a Zöld Fiatalok kerékpáros ügyességi versenyt hirdettek, és a már lapunkban is bemutatott Tavaszmező projektet, illetve a negyedet népszerűsítették vetítéseken, tablókon, a Rév8 pedig főzőversenyt indított és egy, az eseményhez kapcsolódó városrehabilitációs konferenciát szervezett. Elsősorban mindkét rendezvényt az eredetisége, ötletessége méri, ebben a felszínen nincs nagy különbség, az eredmény döntetlen, a látogatók mindenhol jól érezhették magukat, a vendéglátós egyenlőséget pedig ugyanaz a kocsma – a környéken híres Rákóczi téri Csiga Cafe – biztosította.
Mindkét fesztivál fontos és sikeres kulturális esemény volt nemcsak a környéken élők, hanem az érdeklődő fővárosiak számára is. A korábbi (leánynevén) Magdi Fesztivál megpróbált a helyi zenészekre építeni, így a fiatal magyar dzsesszmuzsikus-generáció rendkívül tehetséges roma zenészeiből álló együttesek koncertjét, a két zongorista-zeneszerző, Oláh Tzumo Árpád és Oláh Dezső trióját lehetett meghallgatni a Roma Parlamentben, fővendégként pedig a „helyi” taggal is bíró Specko Jedno játszott. A későbbi (asszonynevén) Magdolna Napok a széles körben ismert DeLaDap! sztárzenekart hívta meg. Magdolna gazdagabb volt Magdinál, ez valamennyi rendezvényén látszott, profibb technikával dolgozhattak, és látogatottságuk is nagyobb volt, de ez mit sem von le a Magdi Fesztivál fontosságából.
Ez az írás szándéka szerint nem fesztiválbeszámoló, hanem a rendezvények kicsit tágabb kontextusba helyezése, a negyed fejlesztésének folyamatába illesztése (a szerző a negyed lakója, távoli szurkolója a Tavaszmező projektnek és sokszori véleménynyilvánító a Rév8 felé). Ennek oka, hogy a fesztiválok értelmezhetők a negyed rehabilitációs folyamatának egy-egy kiemelkedő eseményeként is, amelyek alkalmasak arra, hogy a környékbeliek és távolabb élők együtt szórakozhassanak, a negyed nem túl jól csengő hírneve változzon. Fontos, hogy a rendezvény színes, profi módon szórakoztató jellege mellett a szervezők mennyire tartják partnernek azokat, akiket vendégekként várnak, mennyire hisznek abban, lehet együttműködve, kulturáltan eltölteni a szabadidőt, illetve a körülményekkel, a kommunikációval, szóval a „körítéssel” mit is üzennek a látogatóknak. E téren a részletekben néha aprónak tűnő, de nem lényegtelen különbségek voltak.
Kezdjük az előkészítéssel: mindkét program utcalezárással és hangos koncertekkel járt, így a környéket tájékoztatni kellett.
A Magdinál ez úgy nézett ki, hogy két héttel korábban a postaládákba dobtak ismertetőket, majd pedig napokkal a program előtt a parkoló kocsikra tájékoztató cetliket tettek, melyben jelezték, milyen rendezvény lesz és az milyen kényelmetlenséggel jár. Emellett persze a megállni tilos táblák is kikerültek, ami Magdolnánál is, csakhogy utóbbinál ez és az autókra kitett közlemény volt az összes kommunikáció. A „hangosabb” fesztivál szervezői nem tartották fontosnak, hogy a környéket külön tájékoztassák és együttműködésüket kérjék (és most nem arról van szó, hogy a szerzőt zavarta a program, mert felőle akár lehetne ilyen rendezvény havonta, de a ház lakóinak egy része nagyon kiakadt).
Folyó ügyek
A bulizást befolyásolja a házirend nevű „szabálycsokor”. Mármint ha van, mert Magdi ilyennel nem rendelkezett, szervezői nem gondolták, hogy más szabályok vonatkoznak ott, mint a mindennapi életben, azt pedig beosztották, hogy mindenhol legyen valaki, aki szükség esetén rendelkezésre áll. Magdolnának részletes, a helyes viselkedést előíró szabályzata volt, például „a rendezvény területén a kéregetés tilos” ponttal, és betartására őrök felügyeltek. (A révesek számára egyébként is fontos a rend: a Kesztyűgyárra folyamatosan biztonsági őr vigyáz.) Különbség volt a két „hölgy” között a mosdó-wc használatának rendszerében is. Magdi esetében a Roma Parlament valamennyi (igaz, csak kettő van) vizesblokkja rendelkezésre állt, plusz még két mobilwc. Magdolnánál utóbbiból esténként három biztosította a komfortot, semmi más, legalábbis a látogatók számára. Ugyanis a koncertek alatt őket nem engedték be a negyedfejlesztési program részeként átadott Kesztyűgyár közösségi házba, így az ottani mosdókat nem koptathatták. Volt, aki ezért a téren lévő bokrokat öntözte meg, ki is kísérték miatta a rendőrök a rendezvényről. Magdi ügyelt arra, hogy a környék egyik projektjét bárki megnézhesse, ha érdekli, kitablózta a Roma Parlament lépcsőházát, megmutatta a Mátyás téri Patika-múzeumot, kerületi sétát szervezett, vetítést tartott. Magdolna az egész országból vendégeket hívott a konferenciára, ahova a helyiek nem voltak meginvitálva. Ezt persze lehet természetesnek venni, azt viszont már nem, hogy a negyed fejlesztésének konkrét terveiről nem tájékoztatták a látogatókat, főleg akkor, amikor a Rév8 munkatársai gyakran arra hivatkoznak, nem tudják elérni a lakókat, akik egyébként is túlságosan érdektelenek. Most pedig, amikor sikerült, ők felejtették el az itt élőket felelős módon informálni. Az információval egyébként is gond van, Magdit propagálta egy közösségi lap harmadik száma, a Magdi újság, míg Magdolna alkalmából egy új kiadványt – Magdolna mozaik (Hírlevél a Magdolna Negyed Program II.-ről) – terjesztettek, melyben főleg révesek nyilatkoznak munkájukról. De ha még messzebbről nézzük, az is fontos, hogy mind a mai napig nem sikerült egy működő honlapot összehozniuk.
„Az EU fizeti”
Magdolna a hírek szerint hatmillió forintot kóstált, Magdi kevesebb mint a tizedét. De ezzel nem lenne semmi gond, ha ez a közösségfejlesztés terén megtérülne, és a költségekre történő rákérdezéskor nem csupán annyi lenne a válasz, hogy „az EU fizeti”. Biztos, hogy nemcsak a kulturális programokat támogatják, hanem a lényeg az integráció, a példás kommunikáció, az együttműködés lenne. Persze nem arról van szó, hogy az önkormányzati tulajdonú cég valamit direkt csinálna rosszul, inkább az egész rendszerrel van a baj. Ugyanis egy többéves negyedfej-lesztési programnál a környékbeliek a megrendelők, nem a helyi politika, míg a Rév8 természetes módon elsősorban a tulajdonosi igényeket szolgálja ki, amik esetenként eltérőek lehetnek a lakosok szándékától. Nagyon fontos lenne a teljes nyilvánosság, de a mostani rendszer nem erre ösztönöz, mert „egyszereplős”, mindent a Rév8 csinál. Hatékonyabb, ha a részprogramoknak több gazdája van, megvalósításukra pályázni lehet, és a speciális tudások a vállalások mentén tudnak hasznosulni. Nem jó, ha mindent a „fővállalkozó” végez. Elképzelhetetlen, hogy egy szervezet egyszerre tervezze, szervezze a negyed fejlesztését, önmaga végezzen mindent, hiszen szétforgácsolódik, és szépen lassan a kézzelfogható, felmutatható feladatok mellé sodródik. Munkája során mindenbe minél nagyobb arányban be kellene vonnia a helyi erőket, értve rajtuk a civil szervezeteket, intézményeket is. A helyiek még ellenőrizhetnék is, hogy mi történik az érdekükben, avagy rájuk hivatkozva. Aztán a politika távol tartása mellett gyakorolni kéne, hogy mindig minden lépést, döntést a lehető legalacsonyabb szinten hozzanak meg, mert akkor működik igazán, ha az érdekeltek sajátjuknak érzik (ez sem újdonság, a szubszidia-ritás elve több uniós országban része a jogrendszernek).
A jó programok mellett hasznos lenne, ha a végiggondolásban segítenének a „negyed-rehabilitálók”, ha fórumokat szerveznének, ha ráérnének arra a valóban idő- és energiaigényes munkára, melynek révén a negyed belső energiái is aktivizálhatók lennének. Az is jó lenne, ha az EU-pénzt részben erre fordítanák. A Magdolna-negyed a hírek szerint modellértékű rehabilitációs program, de ezt a benne élő és tenni akaró emberek egy része nem érzi. Vannak látványos, önmagukban értékelve jól sikerült programok (mint most Magdolna), de az egész kevéssé épít a lakók aktivitására, a képessé tételre, mert más a segítők mentalitása. Nem velük, hanem értük dolgoznak, leginkább azt várják, hogy vegyenek részt a programokon, és fogadják el, amit a fejlesztők kínálnak nekik. Ez pedig csak kulturális programszervezésre elegendő, közösségfejlesztésre sajnos kevés, és nem mellékesen igen drága mulatság, melynek forrását alapvetően másra, többre szánták.
A két fesztivál megközelítései, tapasztalatai részben közösek, másrészt pedig közössé tehetők, és ha az eddigi benyomások, vagy a mostani felvetések mentén le lehetne ülni beszélgetni, már olyasmi kezdődhetne el, aminek akkor sincs vesztese, ha nem születik egy újabb kulturális program belőle.
Virág Tamás
Magdi Fesztivál
Fotók: Biro Angelika
|