Építész szemmel a Mátyás térről

2006. augusztus 1.
ROMAPAGE

A közelmúltban Budapest adott otthont annak az építészeti workshopnak, ahol egy héten keresztül a VIII. kerületi Magdolna-negyed építészeti problémáira keresték a válaszokat a több országból összesereglett építészhallgatók. Az immáron komoly hagyományokra visszatekintő rendezvény egyik szervezőjével, Szentirmai Tamással beszélgettünk a sorozatról és a mostani tapasztalatokról.

Milyen szempontok, gondolatok vezették Önöket, amikor néhány éve elkezdték szervezni a workshop-sorozatot Budapesten?

A workshop ötlete 2001-ben merült fel először, még építészhallgató korunkban. Ösztöndíjas tanulmányutakon gyakran tapasztaltuk, hogy külföldön egy sor olyan lehetőség van a szigorúan vett egyetemi oktatás mellett, amiben nagyon sok izgalom rejlik. Ilyenek voltak azok a néhány napos workshopok is, amelyeken egy-egy problematikát jártak körül a hasonló szakterületekre specializálódó fiatalok. Ráadásul, arra is akadt példa, hogy ezen együttgondolkodásnak következménye, konkrét eredménye is lett.

Ennek hatására kezdtünk el gondolkodni egy évente megrendezendő budapesti workshop létrehozásán. Fontos szempont volt, hogy a helyszín ne az egyetem legyen – ahol, valljuk be, meglehetősen „kiszakadt” módon folyik az építészet oktatása –, hanem „közelítsük” a társadalom felé. Megkeresésünkre a Trafó csaknem azonnal jelezte, hogy nekik tetszik az ötlet. Ők ugyanis kortárs művészetekkel foglalkoznak, amihez kapcsolódhat az építészet. Ezután kezdtünk el olyan budapesti problémákat nézegetni, amiket érdemes lehet körüljárni.

Milyen témákra fókuszáltak a workshopok az elmúlt években?

A legelső téma – akárcsak az idei – a VIII. kerülethez kötődik. Akkoriban volt a Corvin–Szigony Projekt felfutása. A bontások még nem kezdődtek el, ám nagyjából már körvonalazódtak a tervek, megvolt az alapkoncepció. Azt tűztük ki, hogy egy szeletét nézzük meg a projektnek, miközben a projekt egészét is megpróbáljuk valamennyire átgondolni. A következő évben a Trafó bővítésére fókuszáltunk. Definiálni próbáltuk, hogy mi is az a Trafó, hogyan bővülhet, milyen a viszonya a várossal, illetve azzal a városrésszel, ahol található. A harmadik workshopon – amikor már külső konzulenseket is bevontunk az együttgondolkozásba – a rozsdazónákra, azaz a Hungária körút és környékének volt ipari és ma már nem használt területeire, illetve e zónák kezelésére irányult a figyelem. Ez is egy olyan kérdés, ami ma aktuális, ám nem folyik társadalmi diskurzus arról, hogy mi ezeknek a területeknek az aktuális állapota, hogyan működnek. Nem véletlen, hogy aztán a beruházások nem egy átgondolt városi koncepció mentén valósulnak meg.

Az említett témák közül szinte mindegyik a rehabilitáció tágabb témakörét érinti. Milyen megfontolások alapján történt mindez így?

Egyrészt a nagyobb lépték egy egyhetes intenzív koncepciónak sokkal inkább megfelel. Másrészt Budapest aktuális városépítészeti problémái döntően nem házjellegűek. A fővárosnak számos olyan hatalmas kiterjedésű területe van, amelyek rendezésére nincs átfogó koncepció. Egy pályakezdő építész számára izgalmas felvetés, hogy vajon mit lehetne tenni egy-egy ilyen nagy kiterjedésű területtel, mik lehetnének azok a rehabilitációs lépések, módszerek, amelyek működni tudnának?

Mik a problémafelvetések az idei „terepen”, a Magdolna-negyedben? Egyáltalán, miért pont a Mátyás tér és környékére esett a választás?

Tavaly az olasz résztvevőkkel közösen találtuk ki, hogy kezdjünk el foglalkozni az európai roma kisebbség helyzetével, s szervezzünk roma workshopokat. Ehhez sikerült megtalálni azokat a fiatalokat Európában, akik szintén nyitottnak mutatkoztak a problematikára. Szintén felvettük a kapcsolatot a kérdéssel foglalkozó roma civil szervezetekkel, építészekkel, akik közül a legtöbben a Mátyás tér és környékét javasolták helyszínként. A IX. kerületi Dzsumbuj sorsa ugyanis teljesen bizonytalan és az akkora problémákkal küzd, hogy ahhoz építészként nem lehet hozzátenni. A Mátyás térről viszont a legtöbben úgy vélekedtek, hogy alkalmas terep lehet, mivel abszolút benne van a város vérkeringésében.

Az nem jelentett problémát, hogy a Mátyás tér és környéke a tavaly óta futó szociális városrehabilitációs projekt afféle „kísérleti” és viszonylag nagy figyelmet kapó helyszíne?

Talán valóban szerencsésebb lett volna, ha a Rév8 által koordinált Magdolna-projekt nem ezen a területen folyik. Való igaz, a Magdolna-negyed szociális városrehabilitációs programja már eléggé előrehaladott állapotban van, és nem lehet tudni, hogy a folyamatokra mennyire lehetnek hatással a workshop felvetései. Ebből a szempontból egy teljesen szűz terület jobb választás lett volna, ahol mi generálhattunk volna valamit. A Rév 8 felől mindenesetre szimpatikus gesztus volt, hogy jelezték, őket mindenképpen érdekli a workshop.

Módszertanilag melyek voltak a mostani workshop legfontosabb kiindulópontjai?

Amikor azt találtuk ki, hogy a Mátyás tér és környékére fókuszálunk, megpróbáltuk a környéket kisebb területekre és telkekre leszűkíteni. Mindez azonban csak úgy képzelhető el, ha a csoportnak van egy átfogó képe, koncepciója a környék rehabilitációjának egészéről. Azt kívántuk végiggondolni, hogy e koncepció szerint egy-egy konkrét helyen mi történhetne. Végül a legtöbb csapat választása egy Dankó utcai telekre esett, amely a hajléktalanellátóval szemben fekszik, s amely mellett a környék építészeti szempontból talán legproblematikusabb épülete található. Ezen a környéken vannak a negyed legkevésbé komfortos házai.

A négy munkacsoport mindegyike egészen más közelítetést alkalmazott. Mindegyiküknél lényeges alapvetés volt azonban az, hogy egy építész ne akarjon egy komplex szociális városrehabilitációs programot kitalálni – már csak azért sem, mert ahhoz nagyon sok más szakterülethez kellene értenie –, hanem azokat a fő célkitűzéseket határozza meg, amelyek megvalósításához egy építész bevonható. Mi tehát elsősorban azt vizsgáltuk, hogy az adott háznál vagy teleknél milyen építészeti hozzáállással tudjuk a leginkább előmozdítani a rehabilitációt.

Mennyire volt lényeges a humán aspektus? A szociális város-rehabilitációs egyik alaptétele, hogy az emberek kerüljenek a középpontba.

Mi is valljuk: a negyed fizikai megújítása csupán sokad rendű kérdés. Nálunk is izgalmasabb volt, hogy olyan tereket hozzunk létre, amik munkahelyet teremthetnek, az oktatás és a szociális ellátást színvonalát emelhetik. Megnézni például, hogy a foghíj-telkek, a leromlott épületek milyen pozitív folyamatokat segíthetnek elő.

A Mátyás tér sarkán például látható egy hatalmas tűzfalakkal körülvett kis épület. Felmerült a kérdés: vajon ezt hogy lehetne úgy átalakítani, átformálni, hogy valamilyen értéket hozhasson létre. Kiderült, hogy régen itt kis műhelyek működtek. Akkor mi lenne, ha megint műhelyek lennének itt, amely befogadná a környéken lakó kézműveseket és iparművészeket? Nyilvánvaló, hogy e mögött nemcsak képzőművészeti megfontolások húzódnak meg.

Hogyan próbáltak a csoportok kapcsolatba lépni a helyi lakókkal?

Nagyon sokszor voltunk kint a területen. A mostani workshop – amelyre egyébként 9 országból 30 fiatal érkezett – egy 2-3 órás közös sétával indult. Ezen a „terepszemlén” igyekeztünk megismerni az ott lakókat, szóba elegyedni velük, ők hogy vélekednek a lakóhelyükről, számukra mik a legfontosabb gondok, problémák. A hét folyamán aztán a csapatok külön-külön is visszajártak, és folyamatosan tartották velük a kapcsolatot. Az egyik csapat pedig kifejezetten a helyi közösség bevonásával szervezett akciókat – nagyon interaktív és igen erős kapcsolatot hozva létre. Az egyik legfontosabb tapasztalat éppen az, hogy az emberek felől igény mutatkozott arra, hogy igenis érdekeltté legyenek téve a lakókörnyezetük sorsának alakulása iránt, és hogy lássák, éppen mi történik ott.

A lakók megfogalmazták a területen zajló szociális városrehabilitációval kapcsolatos kritikáikat is?

A Magdolna-projekt lefolyásáról kevés szó esett. Egyrészt azért, mert még – a korábban elmondottak ellenére – viszonylag kezdeti stádiumban van, és nincsenek kézzelfogható következményei. Másrészt, az egyes lakóknak sokkal komolyabb problémái vannak annál, mint hogy a szociális rehabilitációs projektet kövessék. Helyette mindenki a személyes problémáiról beszélt – arról, hogy milyen nehéz a rezsit előteremtenie, hogy nincs fürdőszobája, és hogy ezért neki milyen nehéz a gyerekeit elengedni iskolába. Elsősorban tehát inkább a családhoz nagyon erősen kötődő problémák merültek fel.

A fiatal építészek részéről született valamilyen újdonság varázsával ható felvetés a mostani egyhetes együttgondolkodás alatt?

Az újdonság, az új felvetések „záloga” a nemzetköziségben rejlik. Az ideérkező diákok ugyanis olyan szemmel látják a problémákat, ahogyan mi már nem tudjuk azokat szemlélni, mivel már régóta benne élünk. Ha egy konkrét példát kellene mondanom, talán az egyik csapat mostani munkáját emelném ki. Ők nem építészeti dolgokkal kezdtek el foglalkozni, hanem azt mondták, hogy az építészetet meg kell előznie az aktivitás felkeltése az ott élők szempontjából. Ők egy kis közösség bevonásával akciókat kezdeményeztek. Az első alkalommal elkezdtek egy Dankó utcai üres telken szemetet szedni, amihez szép lassan csatlakoztak a szomszédok. Később gyerekekkel rajzoltak együtt. Harmadik alkalommal egy kis kertet hoztak létre a helyiekkel: növényeket ültettek, ezt körbekerítették téglával, egy kicsit megöntözték, majd meg beszélték, hogy közösen ápolják a kertet. Magyarországon nem túl gyakori, hogy ilyen jellegű kezdeményezések legyenek egy-egy lakóközösséggel vagy csoporttal.

Mennyiben volt cél, hogy a munkacsoportok gondolatait ötvözzék; törekedtek-e szintézisre?

Nem volt cél, hogy a négy koncepcióból létrehozzunk egy nagyon erőset, mert teljesen más a megközelítésük, már területekre fókuszálnak. Még a problémafölvetés is egészen máshonnan indult. Viszont izgalmas lehet levonni az egyes módszerek, koncepciók tanulságait. Ha mindegyiknek a legfőbb erényét egymás mellé rakjuk, az egy erős kiindulást jelenthet. A következő roma workshop-sorozat alkalmával már ily módon fel tudjuk használni a mostani tapasztalatokat.

Említette, hogy az első workshop témája a Corvin–Szigony Projekt volt. Mára már jól láthatók ennek a beruházásnak az eredményei, hiszen a Corvin mozi mögötti területen igen előrehaladottak a bontási munkálatok. Építészként hogyan látják, miként ítélik meg ennek a projektnek a lefolyását?

A Corvin–Szigony Projektről nehéz azt mondani, hogy józsefvárosi program. A terület itt található, ám a lebonyolító nem az önkormányzat, hanem egy városi és kerületi tulajdonú társaság. Léptéke miatt is inkább egy városi projektről van szó. Jómagam egyébként egyelőre kevéssé látom a VIII. kerület többi részére való következményeit – igazából a Mátyás tér és környékére sincs igazán hatása. Mintha két külön városban zajlana a két projekt. A Corvin–Szigony Projekt hosszas előkészületek során született meg, s egyaránt lehet kritizálni és támogatni. Eredményei évtizedek múlva fognak kiderülni, ezzel együtt az is, hogy pozitív hatása lesz-e, fog-e működni, avagy sem. Szinte biztos, hogy hatásai a kerületi léptéknél sokkal nagyobb léptékben lesznek érezhetők. Reméljük, hogy úgy fog megvalósulni, ahogy mondták és a kerület hasznára válik. Ezt azonban nem lehet megmondani előre, és nem is lehet belelátni az egész projekt struktúrájába. Hozzáteszem: ez sem az a rehabilitációs projekt, ami nagyon ki lett volna beszélve.

Öt éves múlttal amúgy hogyan látják: felvetéseik, tapasztalataik beépülnek-e az adott területek rendezésekor?

Az elején még igen erősen hittünk abban, hogy bele lehet szólni konkrét ügyekbe, és ötleteket lehet adni. Ma már egyre inkább úgy tűnik, hogy inkább afféle tanulmányokként tudnának működni. Persze izgalmasabb lenne, ha javaslatainknak meg tudnánk nyerni a döntéshozókat, a beruházókat. Ám ma még kevéssé veszik komolyan civil kezdeményezésünket.

A helyi (kerületi, fővárosi) döntéshozók megnyerését illetően most mire számítanak?

A többször említett nemzetköziségtől reméljük, hogy sikerül magasabb fórumokon is bemutatni. Célunk, hogy egy minél inkább összeszedettebb dokumentált anyagot rakjunk le az asztalra, ami komolyan vehető és nem mondható rá, hogy semmis. Reméljük, hogy meglátásainkat sikerül minél több helyen bemutatni, eljuttatni, és aztán csak reménykedni lehet, hogy lesz komolyabb következménye.

Többállomásos roma workshop-sorozatról beszélt. Hol lesz a következő ilyen jellegű rendezvény?

A következő roma workshop Rómában lesz most ősszel. Szándékosan úgy találtuk ki, hogy sűrűn egymás után legyenek ezek a programok. Másfél év alatt kívánjuk megrendezni az öt workshopot. Célunk, hogy a tapasztalatok ne felejtődjönek el, s hogy egyre többen halljanak róla.

Rácz Attila – RomaPage

(Képek forrása: http://bpworkshop.hu/)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés