Részvételi tervezés a gyakorlatban - Megkapják a magukét

Magyar Narancs - 2008.06.05.

A részvételi tervezés fogalma immár nem ismeretlen a fővárosi önkormányzati hivatalokban sem. Az ezzel foglalkozó tanácsadó cég paradigmaváltásról, a civilek viszont manipulációról beszélnek.
Az uniós elvárások immár kötelezővé teszik a participációt, vagyis a civil lakosság bevonását az önkormányzati stratégiaalkotás folyamatába. E nélkül például nem lehet pályázni a Regionális Operatív Programon keresztül a "funkcióbővítő városközpont" címen jelenleg megszerezhető uniós forrásokra sem. A hivatalok zöme továbbra is a szokványos lakossági fórummal, egy-két célcsoporttal szervezett beszélgetéssel tudja le a lakossági képviseletet, míg néhányan szakértőket is igénybe vesznek, például a fővárosi önkormányzati tulajdonú Studio Metropolitana (SM) Kht.-t. Beleznay Éva főépítész a részvételi tervezést többnek tartja kötelességteljesítésnél: végre megtalálták a módját annak, hogy a fentről irányított várostervezési folyamatba hogyan vonható be a lakosság. Gauder Péter, az SM ügyvezetője egyenesen paradigmaváltásról beszél, szerinte egyre nyilvánvalóbb, hogy tarthatatlan a szocializmusban gyökerező, megmondó típusú várostervezési gyakorlat.
A remélt szemléletváltást a Futurbia elnevezésű konzultációsorozat vezette fel, amire a legkülönbözőbb fővárosi célcsoportokat hívták meg. Ennek eredményeit Budapest városfejlesztési programjának átdolgozásánál hasznosítanák, belátva, hogy a Podmaniczkyra keresztelt középtávú program minden, csak nem stratégia. A fókuszcsoportok résztvevői közül

többeket bevonnak
a városházi apparátus mellett felálló tanácsadó testületbe (az ún. think tankbe), s így valósulna meg a civil képviselet. Noha a kétszintű önkormányzati rendszer miatt a kiigazított Podmaniczkynak ugyanakkora érvényesülési esélye van, mint a think tank nélkülinek, egy újabb, a pártokat is képviselő testületnek lenne tiszte a kerületeket a konszenzus irányába terelni.
Ezekkel az elvekkel messzemenőkig egyetértett minden, a Narancs által megkeresett civil szervezet, a megvalósításban azonban már átejtve érezték magukat. "Örültem ennek az új folyamatnak, de mintha nem valódi folyamat lenne. A módszertana nem teszi lehetővé, hogy a merőben különböző civil ágazatok megjelenhessenek, és mintha prekoncepciók is lennének a szervezők részéről. Az egyik öszszegző megbeszélésen elhangzott, hogy bizonyos fókuszcsoportok lényeges véleményt fogalmaztak meg, míg mások nem. Eleve megmondták tehát, hogy mi a jó és mi nem - sorolta észrevételeit László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke. - Azt nem tudom pontosan, hogy mi a think tank, aminek az SM a tagjává jelölt, de ugyanezt el fogom mondani ott is. A politikai bátorságot ugyanis nem pótolja a participáció." Volt olyan szervezet, amelyet már a "participációs" program nyelvezete is zavart, nem tudtak azonosulni a "városszcenáriók", a "jövőműhely" fogalmaival; mások a szervezők arroganciáját említették a távolmaradásuk okaként. Hogy kik voltak a meghívottak és a tényleges résztvevők, a Futurbia honlapjáról nem lehet kideríteni, mert ott csak az SM munkatársai által készített összefoglalók szerepelnek, névsor nélkül - holott az átláthatóság az egyik feltétele a sikeres részvételi folyamatnak.
Az Utca Embere önkéntes hálózat két fordulón képviseltette magát a szociális csoportban, de a záró konferencián már nem vettek részt. Vojtonovszki Bálint hisz a képviseleti ügyben, de a szociális ellátás kérdésében úgy látta, a fókuszcsoport vezetése a fővárosi szándékot, a szociális szolgáltatások forprofit szereplők számára is nyitott piacosítását próbálta legitimálni. "Voltak olyan javaslatok, amelyek a mi hatásunkra kerültek bele az anyagba, de azt vettük észre, hogy az első fókuszcsoport eredményéről körbeküldött anyagban nem az állt, amiben előzetesen megegyeztünk.

Így pedig nincs értelme
az egésznek." Pataki György közgazdász, aki részvételi vidékfejlesztésben szerzett moderátori tapasztalatot, és a megbeszéléseken a Védegylet színeiben volt jelen, úgy látta, a probléma egyik gyökere, hogy a fővárosi céget nem lehet kívülállónak tekinteni a város fejlesztését érintő kérdésekben. Hamar kiderült, hogy a résztvevők a szervezők vázolta modellekhez képest más mércével gondolkodtak a városról (olyan általános értékkérdésekről volt szó, mint hogy Budapest kulturális város legyen-e inkább, oktatási központ vagy innovációs centrum). "Innentől irányított folyamat volt, de az együttműködés jegyében végigjátszottuk. Csakhogy az eredmény is ezt a ránk kényszerített struktúrát tükrözte, amit a szervezők nem értettek meg. Ezt ebben a szakmában dilettantizmusnak hívják." Gauder ezt cáfolja: "Én moderátor vagyok, nem kell bizonygatnom, hogy értek hozzá. Csak abban vagyok érdekelt, hogy a módszer beszivárogjon a köztudatba."
A Futurbiával egy időben került sor a részvételi tervezés első, SM által moderált gyakorlati példájára a hatodik kerületi önkormányzat megbízásából. A Kincsünk a Piac csoportnak köszönhető, hogy a kerület tavaly felbontotta azt az erősen korrupciógyanús szerződést, amely a Hunyadi téri piacot az önkormányzathoz közel álló cég érdekeltségének adta volna hosszú távú hasznosításra (lásd: Három kísérlet a hatodikban, Magyar Narancs, 2007. október 18.). A Kincsünk nem értett egyet a tér alá tervezett mélygarázs szükségességével, ami miatt fákat is kivágtak volna, és megszűnt volna a szabadban működő őstermelői piac. Mikor ez a terv dugába dőlt, a testület a Colliers tanácsadó céget bízta meg egy üzleti hasznosítási koncepció kidolgozásával - és emellett az SM-et, hogy a participációt biztosítsa. A Kincsünk benyomása az volt, hogy az SM egy már elkészült stratégiához szabja a velük folytatott konzultációt, pedig annak a célja - mint velük tudatták - éppen a térrel kapcsolatos víziók összegyűjtése volt. Például az utolsó tervezői esten jelen levők elképzelését a tér átalakítására, amit az SM három változata mellé negyediknek javasoltak, az SM végül nem dolgozta ki.Gauder Péter viszont tud arról, hogy ezek az elképzelések is beépültek a Colliers anyagába. Gauder szerint a Kincsünk magatartása jellemző a negatív stratégiával élő civilekre, akik a környék valódi érdekei helyett "a köz ruhájába öltöztetett önös érdeket képviselik". A Kincsünk érdeke ugyanis - állapítja meg - nem más, mint Verók polgármester megbuktatása. Önös érdekük, hogy meggátolják, hogy a mélygarázs megépülése miatt nekik is parkolási díjat kelljen fizetniük. A Kincsünkből többen nemrég költöztek a Hunyadi térre, sokan pedig más szervezetekből kapcsolódtak be a konfliktusba. A civilség mibenlétéről szóló eszmefuttatással a csoport nem azonosul, Varga Zsuzsanna szerint jellemzően ezekkel az érvekkel próbálják őket hitelteleníteni. A térrel kapcsolatos konkrét tervekről végül a testület elé került előterjesztésből értesültek, amely - hivatkozva a participációra - egy ötszáz férőhelyes mélygarázs építésével állt elő. Ez az eset is késztette a Védegyletet és a Szindikátust egy közös sajtóközlemény kiadására, amelyben egy Budapestre vonatkozó alternatív részvételi folyamat tervezését kezdeményezik.

Részvételi modell

A lakosság bevonása a települések, térségek jövőjére vonatkozó stratégiákba magától értetődő az érett demokráciákban. Már csak azért is, mert a politikusok tisztában vannak vele, hogy ha nem bírják a lakosság bizalmát, nem választják őket újra. Itthon azért fordulnak egyre gyakrabban ehhez a módszerhez, mert a civil nyomással utólag megbirkózni sokkal több energiát igényel, mint ha az elképzelés megfogalmazása után rögtön a nyilvánossághoz fordulnak. Az már eredménynek mondható, hogy vannak esetek, amikor a részvételt nem megelőzésként, hanem az előnyei miatt alkalmazzák, mert megszerettetni például egy városi teret, netán a használóikra bízni a fenntartását, leginkább az ő bevonásukkal lehet. Ilyen kísérlet a nyolcadik kerületi Mátyás tér megtervezése, amit egyébként szintén rengeteg kritika ért. Dömötör Tamás tájtervező, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium tanácsosa szerint - aki a kilencvenes évek eleje óta segít részvételi folyamatokat - a feleket a bizalomhiány jellemzi: a civil szektor zavarban van, ha a döntéshozókkal kellene együttműködnie, amazok pedig tartanak attól, hogy a civilek beleszólnak a dolgaikba. Hiba jellemzően akkor csúszik a folyamatba, ha nem tisztázott előre, hogy kinek mi a szerepe és kompetenciája (hiszen a végső szót a döntéshozók mondják ki), ha nem nyilvános a folyamat minden fázisa, vagy ha az azt moderáló szakember kibillen a tárgyilagos kívülálló szerepéből.

Somlyódy Nóra

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés